Bárcsak Bárcsak volna. Könnyű lenne. Elrepülnék. Elrepülnék messzire. De nincs...
Néhol kusza, ide-oda urgrál az időben, de leköt, érdekel.
Egy család története, négy generáció kap helyet a visszaemlékezések és a történések révén (még nem jutottam a végére, szóval lehet többen lesznek)
Egy tragédia, egy földrengés húzódik végig az egész regényen, amiben meghal a fiú, és így kerül az unoka, a nagymamához, a fővárosból le falura.
Tele van ki nem mondott érzésekkel, gondolatokkal (pont, mint a mi családunkban).
Frida (a könybeli nagyi) szava járása, a viselkedése, a puszta lénye nagyon hasonlít az én jelenben élő Mamámra.
◙
"... a nyugalomnak ezt a zsongító fajtáját, amikor az ember olvasás közben megfeledkezik a világról..."
◙
"... az idő kegyetlen dolog, s amit nem kapunk meg idejében, azt legtöbbször sose kapjuk meg, illetve, ha meg is kapjuk, vagy unottan, értetlenül odább toljuk, vagy megkeseredve ízlelgetjük."
◙
"...a bizonyosságot hozta el számára: nem vagy egyedül. A magány érzésének a burkából kihámozni egy embert a legnagyobb jócselekedet, amit véghezvihetünk érte."
◙
"... csak a régi házak udvarán ülepszik le ennyi béke; biztosan a falakból árad, s varázsol csöndet, álmatag hangulatot minden sarokba, minden talpalatnyi földre."
◙
"Az őszinteség lehet fegyver is, de nem lehet privilégium. Kapcsolatainkból nem hiányozhat az őszinteség, de csak arra nem is épülhetnek."
◙
"A fájdalom, mint egy titokzatos magánügy, kinek-kinek a lelkébe kövesedett. Néha lélegzetet se tud venni tőle az ember, oly kimondhatatlan súllyal nehezedik rá, s a részvét, az együttérzés kevés vigaszt nyújt. [...] ebben az órában felfogta, a részvét csak arra jó, hogy még jobban tudatosítsa a veszteséget."
"Minden búcsú formális, mert az életet soha nem lehet úgy befejezni, hogy mindent maradék nélkül elvégezzünk ezen a földön. Kilépünk a körből, s az élet megy tovább."
◙
"Fekszik és hallja, hogy túl hangosan dobog a szíve, hogyan veri el sietve, ó, nagyon is sietve az óra a múló perceket... Nem sajnálja őket, nem akar sokáig élni. Ha szombaton elmegy a templomba, kezében ott szorongatja az imakönyvet is, éppen a soron lévő könyvet, van belőle jó néhány otthon. Sose nyitja ki, sose olvas imát, ő beszélni igyekszik az Istenéhez, panaszkodni neki, egyezkedni vele. Néha biztos benn, hogy van valami természetfölötti hatalom, akihez fordulhat ő, a világ porszeme, néha viszont kétli, hogy létezik Isten. Ha létezne nem tűrné, hogy az emberek annyit szenvedjenek, nem hozna csapásokat rájuk, nem alázná meg őket..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése