Adott a könyv és adott a film, vesztemre mindkettő egyazon időben került a kezem (akarom mondani billentyűm) ügyébe…, elsőre lövésem sem volt miről is szól, (másodikra sem:), a cím alapján valami thriller-szerűségre tippeltem (buktaaaaa:), és eskü nem is néztem utána ki-mi-fia-lány-borja-ez.
Utólag már tudom, rossz ötlet volt a filmmel kezdenem. Untam és pont. Olyan bugyután hatott az egész…, ez a rád pillantok titokban, majd elkapom a tekintetem, ha te véletlenül vagy sem rám nézel…, áhhh, hát körülbelül a hideg futkosott a hátamon. Annyira esetlen és suta volt, hogy még én éreztem magam rosszul, bár ha ez volt a cél, akkor nemszóltam.
Mellesleg jó pár ismerős arcot felfedeztem...:). És hogy egy kicsit előreszaladjak: a könyv szerint a vámpírsrác valami gyönyörűséges angyal, de legalábbis egy görög-vámpír félisten, selymes hanngal :D, no részemről, a filmbéli Edward csöppet sem felelt meg ennek a meghatározásnak. Bella aranyos, aranyos, de van valami a tekintetében, valami fura, ami engem marhára zavart. Úgy vélem, hogy a főszereplők nem voltak éppen telitalálatok.
Szóval a látottak alapján nem éreztem túl nagy késztetést a könyvhöz, de nem lévén más dolgom, hát egye-fene, másrészt meg bármilyen (kevés kivétellel) könyv le tud kötni.
Az elején nem kicsit zavart, hogy folyton a látottak ugrottak be (hülye-hülye vizuális én:), leginkább a két főszereplő, a táj (bár ez a film pozitívuma volt), a történtek…stb., ami meg sem közelítette az általam elképzelt és fejemben lepörgetett filmem.
A könyv előnye, hogy jobban kibontja a történetet, mert ugye a lényegtelen dolgok is lehetnek lényegesek. Tény, hogy a célközönség nem én vagyok, tinikoromban talán „jobban értékeltem” volna, meg aztán itt van ez a jégszobor effektus is, amitől igen nehéz (néha) hatni rám. Minden esetre a könyv lényegesen jobb, mint a nagy vonalakban belőle készült film. Egyszerű, könnyed, olvasmányos, csipetnyi humorral fűszerezve, nincs túlspilázva, szinte hétköznapi, annak ellenére, hogy a lány a maga 17évével egy felnőtt gondolataival, érzéseivel rendelkezik, máskor meg kifejezetten gyerekes.
Hogy számomra mi a megkapó benne? Ha elfelejtem az abszurd dolgokat, akkor azt mondanám, hogy az érzelmek…, de ebben is van túlzás, sok közhely, ugyanakkor nyílt, őszinte már-már a naivitás határát súrolja. Azt hiszem a legtöbb ember (titokban) ilyen érzésekre vágyik, olyanra amiről nyíltan, lemeztelenített lélekkel lehet beszélni, és beszélni is tudnak róla.
Nem tagadom vonzanak a vámpírtörténetek, de ha már vámpírok akkor maradok Anne Rice könyveinél ill. az Interjú a vámpírral c. filmnél..., részemről eddig ezeket nem tudta fölülmúlni semmi, a maga nemében a legjobb(ak).
u.i.: de a könyvborító nagyon tetszik
És akkor lássuk a medvét (azaz a vámpírt):
"Jó volt, hogy egyedül lehettem, nem kellett egyfolytában vigyorognom és elégedett képet vágnom, zavartalanul bambulhattam kifelé az ablakon a szakadó esőbe, és még egy-két könnycseppet is megengedhettem magamnak."
◙
"Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. Anyámhoz például közelebb érzem magam, mint bárkihez ezen a planétán, és mégis, vele se voltunk igazán soha ugyanazon a hullámhosszon. Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?"
◙
"Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor..."
◙
− "És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba... − suttogta [...]
− Micsoda buta bárány! − sóhajtottam.
− Micsoda beteg, mazochista oroszlán!"
◙
− "Alkonyat van megint − mormolta. − Megint vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.
− Vannak dolgok, amelyeknek nem kell véget érniük − szűrtem az összeszorított fogamon keresztül, mert abban a pillanatban teli lettem feszültséggel."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése