A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ
"Hirtelen azon kezdett tűnődni, ugyan kinek is írja ezt a naplót. A jövőnek, a még meg nem születetteknek. […] Hogyan is közölhetné mondanivalóját a jövővel? Szinte magától értetődően lehetetlennek látszott. Vagy a jelenhez lesz hasonló a jövő is, s akkor nem fognak vele törődni, vagy pedig más lesz, mint a jelen, s akkor nem lesz semmi értelme a mondanivalójának.
Egy ideig ostobán, a papírra meredve ült. […] Az a különös érzése támadt, hogy nemcsak gondolatai kifejezésére képtelen, hanem azt is elfelejtette, hogy mit akart tulajdonképpen elmondani. Hetek óta készült erre a pillanatra, és soha eszébe sem jutott,hogy a bátorságon kívül más egyébre is szüksége lehet. Az írás ténye könnyűnek látszott. Egyszerűen csak papírra kell vetnie azt a végtelen, szüntelen monológot, amely a fejében zúgott már évek óta. S mégis: ebben a pillanatban éppen ez a monológ apadt el. […]
Hirtelen, szinte pánikszerűen írni kezdett. Nem is tudta, hogy mit ír le. Apró, gyermekes betűi bukdácsoltak a papíron. Először a nagy kezdőbetűk maradtak el, aztán pont nélkül áradtak a mondatok."
◙
"Persze ő is együtt énekelt a többivel; nem tehetett másképp. Az érzések eltitkolása, az arckifejezés szabályozása, s annak cselekvése, amit mindenki más is cselekszik, ösztönévé vált."
◙
"Elkövette - s elkövette akkor is, ha sohasem vetette volna tollával a papírra – a főbűnt, amely minden más bűnt magába foglal. A gondolatbűnnek nevezett bűnt. S a gondolatbűn nem olyasmi, amit örökké el lehet titkolni. Egy ideig talán sikerül elkerülni a leleplezést, lehet, hogy évekig is, de előbb vagy utóbb a kezükbe kerül az ember."
"Tömérdek olyan eseményre is emlékezett az ember, amely minden bizonnyal nem történt meg, emlékezett eseményrészletekre anélkül, hogy képes lett volna a teljes eseményt visszaidézni, s voltak hosszú, üres időszakok, amelyekben semmit sem tudott elhelyezni. Abban az időben minden más volt."
"Tudni és nem tudni, tudatában lenni a teljes igazságnak s közben gondosan megszerkesztett hazugságokat mondani, egyidejűleg két egymást kizáró vélemény birtokában lenni, tudva, hogy ellentmondanak egymásnak és mégis hinni mindkettőben, logikát alkalmazni logikával szemben, elutasítani az erkölcs fogalmát s közben mégis igényt tartani rá, hinni, hogy demokrácia nem is létezhet, s ugyanakkor a Párt a demokrácia őre, elfelejteni valamit, amikor felejteni kell, aztán ismét emlékezni rá, amikor arra van szükség, majd azonnal ismét elfelejteni, s ezenfelül még ezt a módszert alkalmazni magával a módszerrel szemben is – ez az utóbbi volt a legkörmönfontabb az egészben: tudatosan tudattalanságot előidézni s aztán elfeledkezni a végbevitt önhipnózisról."
◙
"Pillanatnyilag képtelen volt folytatni. Lehunyta szemét, s ujjait rányomva próbálta kiszorítani belőle a látomást, amely makacsul visszatért. Majdnem ellenállhatatlan kísértést érzett, hogy mocskos szavakat ordítson, ahogy csak a torkán kifér. Vagy verje fejét a falba, rúgja fel az asztalt, és dobja ki a tintásüveget az ablakon – valami erőszakos, lármás, fájdalmas dolgot műveljen, ami kitörölhetné emlékezetéből azt, ami gyötörte.
Legfélelmetesebb ellenségünk, gondolta, a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármely pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté."
"Hogyan lehetne megállapítani, hogy mennyi mindebben a hazugság? Lehet, hogy az átlagembernek valóban jobb most, mint a Forradalom előtt volt. Az ellenkezőjét csak az ember csontjaiban jelentkező néma tiltakozás bizonyítja, az ösztönös érzés, hogy azok a körülmények, amelyek közt él, elviselhetetlenek, s hogy valamikor másképpen kellett lennie. Winston már rádöbbent, hogy a mai életet nem kegyetlensége és a biztonság hiánya jellemzi igazán, hanem egyszerűen sivársága, mocskossága és elhanyagoltsága. […] Az élet legtöbb területe, még egy párttag számára is, semleges és nem politikai – küszködés a lélekölő munkával, harc egy-egy helyért a földalattin, egy kilyukadt harisnya megstoppolása, koldulás egy szacharintablettáért, takarékoskodás a cigarettavégekkel. […]
…a valóság: pusztuló, mocskos városok, amelyekben rosszul táplált emberek mászkálnak ide-oda lyukas cipőkben, s omladozó tizenkilencedik századi házakban laknak, amelyeknek állandóan kelkáposzta- és büdös mosogatószaguk van."
"Eltűnődött rajta, miként már eddig is sokszor, hogy vajon nem ő maga tébolyodott-e. Lehet, hogy az őrültség egyszemélyes kisebbséget jelent. Valamikor az volt az őrültség jele, hogy valaki azt hitte, hogy a föld forog a nap körül; ma talán az, ha valaki azt hiszi, hogy a múlt megváltoztathatatlan. Lehet, hogy ő az egyetlen aki ebben a hitben él, s ha így van, akkor őrült. Az a gondolat azonban, hogy őrült is lehet, nem nagyon zavarta; attól félt inkább, hogy téved."
"A penge égető hűvösséggel fog belemarni, s még ujjaiba is, amelyekkel a pengét fogja, csontig belevág. Minden gondolata a beteg testhez tért vissza, amely a legkisebb fájdalomtól is iszonyodott. Nem volt bizonyos benne, hogy fel fogja használni a borotvapengét, még ha lesz is rá lehetősége. Természetesebbnek látszott pillanatról pillanatra tovább létezni, elfogadni újabb tízpernyi életet, még ha biztosan tudja is, hogy a végén a kínzás következik."
"Soha senkit sem kímélünk meg, aki egyszer eltévelyedett. S még ha úgy döntünk is, hogy természetes halálodig életben hagyunk, akkor sem szabadulsz meg soha tőlünk. Le fogunk törni addig a pontig, ahonnan nincs visszatérés. Olyan dolgok fognak történni veled, amelyeket nem fogsz tudni kiheverni, ha ezer évig élsz is. Soha többé nem leszel képes mindennapi emberi érzelmekre. Minden meghal benned. Soha többé nem leszel képes szerelemre, barátságra, nem leszel képes örülni az életnek, nem leszel képes nevetni, érdeklődni valami iránt, nem leszel képes bátorságra, becsületességre. Üres leszel. Üresre facsarunk, aztán megtöltünk önmagunkkal."
"Úgy hogy szenvedést okoz neki. Az engedelmesség nem elég. Amíg nem szenved, hogyan lehetne bizonyos az ember afelől, hogy az illető az ő akaratának engedelmeskedik, s nem a sajátjának? A hatalom a fájdalom és a megalázkodás előidézésben rejlik. A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakban rakjuk össze, amilyenben akarjuk. Kezded már érteni, miféle világot teremtünk? Pontosan az ellenkezőjét azoknak az ostoba hedonisztikus utópiáknak, amelyekről a régi reformerek képzelődtek. A félelem, árulás és fájdalom világát, az elnyomás világát, olyan világot, amely nem irgalmasabb, hanem könyörtelenebb lesz, ha kiforr. A haladás a mi világunkban a több fájdalom felé való haladás. A régi civilizációk azt állították magukról, hogy a szeretetre és igazságra épültek. A miénk a gyűlöletre épül. A mi világunkban nem lesznek más érzelmek, csak a félelem, a düh, a diadalmaskodás és a megalázkodás. Minden más érzelmet ki fogunk irtani – mindent. […]. Senki sem mer többé bízni feleségben, gyermekben, barátban."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése