Havas Henrik: A méhkirálynő


Sekélyesedem. Elolvastam. Fél nap alatt.

Azt hiszem ez az a könyv, amibe mindenki valamilyen formában belefutott, ha máshol nem, hát a könyvesboltokban..., feltünően virít. Egy nagy monológ az egész, egy-két kérdéssel tűzdelve.
Véleményem szerint, kár volt nyomtatásban lehozni, kár a kivágott fákért (persze újrahasznosítás van, de akkor is...), kár az elfecsérelt tintáért, és kár a kidobott 2490 Ft-ért..., és mielőtt bárki is meggyanúsítana, nem, nem vettem meg, tipikusan azok közé a könyvek közé tartozik, amelyekért SOHA nem adnék ki egy fillért sem.

Hogy miért olvastam el?
Hmmm..., magam sem tudom, talán kíváncsi voltam, hogy milyen ez a "hírhedt botránykönyv", továbbra is az a véleményem erről a "hölgyeményről", hogy igenis megvan a magához való esze, és nem olyan hülye, BUTA, mint amilyennek mutatja magát.
Az egész történet (ha igaz, ha nem), egy nagy xar, úgy ahogy van, egy nagy össze-visszaság, ki-kivel, miért, hol, hogyan, mennyiért, mit, mivel...kusza, összefüggéstelen dolgok, visszafogottnak egyeltalán nem nevezhető, csöppet alpári, és mindenki sejtheti, hogy tulajdonképpen miről is szól(hat)..., gondolom egy-két embert igen érzékenyen fog érinteni, már ha magára ismer és felismerik, minden esetre szép bevételt fog hozni.

Valahol az olvastam, hogy a könyv "színvonalas és izgalmas olvasmány".
Muhahaha...ez pl. egy Merle könyvre illő jellemzés, de erre nem, határozottan nem! Szerintem nem!

A könyv végén van egy felhívás, ez:

Hallgasson meg további pikáns részleteket!

Hívja most: ....................

Anna olyanokat is elmond, amit még ide se mertünk leírni.


Nevetséges, az egész úgy ahogy van.

Kiragatam pár részletet, talán a legértelmesebb mondatok, és pár röhejes gyöngyszem.



"Őszintén! Kinek nincsenek problémái? Ha azt nézzük, a társadalom többi tagjához képest én meglehetősen jól állok. Anyagilag mindenképpen. Tisztán látom magam, és tisztán látom a dolgokat magam körül, és ez épp elég ahhoz, hogy bedilizzek."

"Egyébként szerelmes vagyok. Nem mintha ez bármiben zavarna."

"Állandóan az jár a fejemben, hogy én mindig csak öt percre kellek. A televízióban is, meg az ágyban is. Pedig nekem lenne mondanivalóm."

"Tudja, én mindenkit meg akarok menteni, mert igazából olyan vagyok, mint egy anya, aki csak ad."

"Én tényleg két oldalról égetem a gyertyát. Egyáltalán nem érzem magam betegnek, pedig sok pszichológusnál jártam. Bármikor, bármit teszek, az egész arról szól, hogy eltereljem a figyelmemet, hogy nagyon magányos vagyok. Ez a nagy helyzet."

"NEKEM EDDIG RITKÁN MONDTÁK, HOGY SZERETNEK, DE ha mondták, akkor se hittem el. Hogy mit lehet bennem szeretni? Hát ez az! Ez az, hogy tegnap zokogtam. Ezt a kérdést tettem fel magamnak. Nem érdemlem meg, hogy szeressenek! Ez fogalmazódott meg bennem, mert hazudok, mert vannak vágyak, amik nem lehetnek az enyéim, mert nem érdemlem meg őket. Ne higgye, hogy sajnáltatni akarom magam, mert nem is keresek indokot arra, hogy szeressenek. Nincs indok semmire. Mondtam, hogy utálom önmagam? Nem akarok emberek közé keveredni! Megvagyok én a magam külön világában! Még akkor is, ha szörnyű állapotba kerül az ember."

"Egyébként tudok önzetlen is lenni, például a Zebulonnal (aki történetesen egy kutya. Hát nem édes?:)"

"Az én nagy bajom az, hogy nincs szinkronban a külvilággal való kapcsolatom azzal, ami bennem van. Amikor szerepelek, nem figyelek magamra. Aztán amikor egyedül vagyok, iszonyúan szorongat az az érzés, hogy nagyon-nagyon vágyom valakire. De ki a fasz hiszi ezt el, ha még én sem?! Ha magamat nem tudom meggyőzni, akkor hogyan tudnám egy másik emberrel elhitetni? Ez a lelkiállapot nagyon régóta tart."

"Tudnék változtatni! Változtatás helyett viszont provokálok. Azt akarom kiprovokálni, hogy fedezze fel bennem valaki az igazi énemet, bárki, aki akarja."

"Amikor nekem azt mondják, hogy tanulj, mert vannak alapdolgok, amiket el kell sajátítani, akkor én onnan elmenekülök. Ez jellemző mindenre, sajnos. Borzasztóan lusta vagyok! Gáz! Mert ez csak részben lustaság, részben butaság is valahol. Meg sem lehet indokolni, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen meg kell tanulni. Csakhogy a tanulás elveszi a kedvemet. Nekem ne szabjanak határokat! Legszívesebben én tanítanék. Megtanítanék másokat arra, hogy az életet meg kell tapasztalni. Tapasztalni és figyelni kell, s nem magyarázni!"

"A pénz, a pénz ... olyan sokat sosem fogok keresni folyamatosan, hogy bármire is elkezdjek gyűjteni. Nekem pont annyi kell, amiből telik azokra a dolgokra, amelyek nekem fontosak, tehát ruhára, a körmömre, a testemre, a kutyámra. Na, ezekre a dolgokra, amelyek nekem kellenek, mindig előteremtem a szükséges pénzt.'

"Szerintem valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat."

"Látom magam körül, hogyan lesz egy lányból először barátnő, aztán menyasszony, aztán feleség, végül gyermekeinek anyja, férjének tisztességes, visszafogott szépségű párja. Ehhez nem túl kihívó, normális nőnek kell lenni. Vágynék én erre, de közben szabad ember akarok lenni. A kettő nem egyeztethető össze. Igazából azt se tudom, hogy milyen egy normális férfi. Ezt még valahogy nem kiáltották ki. Minden keretek közé van szorítva, és ez engem megköt. A legjobban azt gyűlölöm, hogy miért kell nekem hazudoznom, meg színészkednem? Legalább otthon ne kellene!"


"Nekem egyedül a legjobb. Olyan sötétítős függönyeim vannak az ablakaimon, hogy teljesen ki tudom kapcsolni a külvilágot."

"Valahol a fejemben él az a kép, hogy állok a kertben egy férjjel, és ez tényleg egy idilli kép. Ehelyett ülök egy szarkupac tetején! Mi kell egy boldog élethez? Ez egy nagyon buta kérdés, mert mindenkinek más kell."

"Én szerepelni akarok, ott akarok lenni a televízióban! Én imádok szerepelni! Én azt akarom megmutatni, ami ott van az emberek előtt, amit viszont nem látnak. Előbb-utóbb gondolkodnom kell azon, hogy mi lesz, ha kimegyek a divatból, vagy megöregszem. Nehogy már! Én mégiscsak eredeti vagyok! A baj az, hogy nem én határozom meg, milyen képet fessenek rólam."



"Két dolog vezérel, a pénz és a szeretet. Ez a kettő. Úgy vagyok, hogy a pénz, az kell a mindennapokhoz, és ha az megvan, akkor megpróbálom a szeretetet valahogy megfogni vagy elkapni, vagy legalábbis valamilyen kölcsönhatásba kerülni vele. Már többször mondtam magának, hogy borzasztóan vágyom rá, hogy vagy engem szeressenek, vagy én szerethessek. Ha választani kell, akkor inkább az utóbbit választom, hogy én szerethessek. Csakhogy az én szeretetem senkinek sem kell."


Ezt akár tőlem is kérdezhette volna: "- Szereti maga az embereket? - Ha az igen és a nem között kell választani, akkor nem."

Nincsenek megjegyzések: