"A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy nagy veszélybe keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős kiszabadítja; azután a hála érzetéből kifejlődik a szerelem; végül egymáséi lesznek, s az emberi lehetőség határáig boldogok."
◙
"Utazó hölgyek gyanakodók és hálátlanok. Az idegent, ki hozzájuk szívességgel közelít, vagy zsebmetszőnek, vagy kalandornak nézik, s egyik kezüket a tárcájukon, másikat a szívükön tartják, nehogy hevenyében ellopja tőlük valamelyiket."
◙
Ez a párbeszéd az egyik kedvencem:
- „Óh, milyen nyomorult teremtései az Istennek az asszonyok! [...] - A szabad akarat nem a nők számára van feltalálva - mondá a hölgy -, elhatározási jogunk csak látszat: mindig kötve vagyunk valakihez, aki erősebb.
- De az a kötelék eltéphető, mihelyt kiállhatatlanná lesz, s ez ismét csak önakarattól függ a nőnél. A férfinál nem: azt fogva tartja az igézet.
- Csakhogy ez igézetet nem azok a nők gyakorolják a férfiakra, akiknek joguk van hozzá, hanem mindig mások.
- Ez ismét az ő hibájuk; miért nem teszik azt? Ha tudják, hogy azt a szívet, mely jog szerint az övék, csak az igézet tudja fogva tartani, miért nem hatnak rá e varázzsal? Ha tudják, hogy abban van a hatalom, miért szégyenlik ezt a koronát viselni? A szép szoborarc, mely nem tud mosolyogni, sok boldogtalan életnek volt már okozója. De hát miért engedte át a vidám kacagás varázsát másnak?”
◙
"- Igen, válóper egy olyan kedves lénytől, aki engem elűzött, megtagadott, máshoz pártolt, akit kerülnöm kell örökre, bírnom nem lehet soha többé, s akitől mégsem tudok soha elszakadni, akit mégsem tudok mással felváltani soha. Azért megyek Rómába, mert az egy halott város; mindenkié - és senkié sem."
◙
„Mármost gondold el azt a sorsot, ami erre a nőre vár, akit ifjúsága virágában, alig húszéves korában a törvény és a társadalom kitilt az életből s elítél egy hosszú, hosszú tetszhalálra, amiből nincsen feltámadás; elveszi tőle a napvilágot, a levegőt, s azt mondja neki: "teneked nem szabad többé nevetned, nem szabad örülnöd, nem szabad reménylened; a te szívednek nem szabad dobogni, a te arcodnak kigyulladni, a te lelkednek nem szabad álmodni! Hanem azért nézned kell tovább is, hogy jön az ősz a tavasz után, ami számodra se virágot, se gyümölcsöt nem hoz."
◙
„Nem, hercegnő; ahonnan én jövök, ott az emberek csak egyszer szeretnek.A térképen "Torockó" névvel van e hely megjelölve. Egy sziklavölgy, melybe csak egy szűk folyamparton s egy bérchasadékon át lehet eljutni.[...] Ez a két sziklakapu a völgy természetadta erőssége. Az északi bércoldalt egy őserdő borítja, a délre néző egy óriási kopár szirttömeg, messze fehérlő sziklagerinc, melyen egész a völgy lejtőjéig egy bokor sem látszik, itt-ott tátongó odúktól megszaggatva. E meztelen fehér szikla adja az egész völgynek azt a holdtájképi mélaságot. Székelykőnek híják. Valaha vár volt rajta, romjai most is láthatók, s benne magyar alvajda lakott. Hanem a kopár hegy lejtőjén aztán elkezdődnek, mint egy római színkör egymásra emelt sorozatai, a szántóföldek. Minden egyes lépcső megannyi karzat, ahol emberkéz földet teremtett a sziklából, s kényszeríté a bércfalat századról századra hátrálni előtte, és helyet adni az ő ekevasának. Ezek a lépcsők az ott épült városnak a századait számlálják. Mert a kráter fenekén egy város áll, és abban a világ legboldogabb népe lakik. És gyönyörű nép! Nem az önszeretet szól belőlem, nem az irlandi nosztalgiája. - Én rég elszakadtam onnan, s alig képzelek olyan helyzetet, hogy ismét visszatérjek oda. Ami nekik munka, az nem az én munkám, az ő örömük nekem nem öröm; s ami emlékezet róluk, az nekem mind fáj. Még az is fáj, ha arra gondolok, hogy valaki szeret ottan.
De így mondják azt mások. Nevezetes angol és német utazók eljöttek messze földről az én kis holdszigetemet meglátogatni, s vaskos könyveket írtak róla, mint Japánról vagy Circassiáról - s van benne mind a kettőből valami. Van egy önmagából kifejlett, tökéletesülő indusztriája, mint Japánnak, és vannak szép lányai, mint Circassiának; csakhogy az ő leányai nem eladók pénzért. Sőt szív-szívért sem az idegennek. Azok csak a holdsziget lakói számára virulnak. Azokat őrzik még a napsugártól is. A torockói leány nem megy a mezőre dolgozni. Az férfimunka. A leány otthon a szobájában (s az olyan, mint egy oltár) fon, sző, hímez vagy csipkét köt. És azt mind saját magának; az az ő pompája. Mikor vasárnap egyszerre bejön a templomba az egész leánysereg, s elfoglal hat sor padot, az olyan, mintha egy angol "book of beauties" elevenült volna meg. A szépség minden változatai együtt.”
◙
"A megszólított arca mélyen elvörösödött; vonásain, mint a pohárban felkavart méregiszap, fellegzett végig a rosszindulatok egész salakja. Szemeinek nézésében gyűlölet, félelem és düh ólálkodott."
◙
„Nem. Lelkiismeret őnála nincsen. Ha valami célt akar elérni, nem válogat az eszközökben; nem bánja, ha annak, ami neki élvezet, mások keserve lesz is az ára. Ez nem ismer fájdalmat, nem ismer szégyent.”
◙
„S ezzel az ismeretlen, a véletlen találkozó eltűnt a szeme elől. Elment magát eltemetni abba a nagy sírba, amelybe annyi nagy emberek, országok, népek és istenek vannak eltemetve, ahol neki is lesz helye elrejteni valahová a holttestét. - Csakhogy a holttestnek még élő szíve van, s viszi magával a szívébe lőtt nyilat.”
◙
„A hercegnő úgy tapasztalá, hogy az angyaloknak szárnyaik vannak; egy perc alatt elrepülnek a halandó mellől, s itt hagyják azt a földön. Ahelyett, hogy a csábító varázs elől a hűs régiókba menekült volna, ahová nem süt a nap, csak a csillagok s a mártírok fejének glóriái, még oda is kísérőül nyerte maga mellé azt, akitől édes irtózattal van eltelve egész valója; akinek lelkével úgy összezavarta a saját lelkét, hogy nem bírja azt kiszabadítani belőle. Akitől fél: úgy fél, mint egy szűz attól a férfitól, aki azt kívánja tőle, hogy legyen nő - egy más világ lakója, amely talán boldogság, de mégiscsak egy halálon keresztül lehet hozzájutni.”
◙
„...valóban napokig kísérte őt, mint az árnyéka, egy boldog ábránd fantomja; hogy álmodott, hogy sóhajtott róla titokban, de imáinak, könnyhullatásainak sikerült leküzdenie a varázslatot, s íme, eltűnt az, és nem maradt fenn belőle semmi. Semmi, csak az emlékezet fehér sziluettje; körrajzai egy betöltetlen űrnek...”
◙
„Blanka úgy volt most, mint mikor egy gyermeknek, aki félt egyedül maradni otthon a háznál, az apja átadta bátorságélesztőül a töltött fegyverét. Az most maga kívánja, hogy bárcsak jönne hát az a rettegett rabló, hogy fegyverét kilőhetné rá. Semmi kétsége felőle, hogy az a fegyver okvetlenül megöl egy óriást is, s bizonyosan célba talál. Nem fél már az egyedülléttől, a sötét szobától, az éjjeli titokteljes hangoktól. Jöjjön, akinek kedve van kísérteni. Itt a fegyver.”
◙
„Még ha bezárták volna egy kolostorba, könnyebben elviselhetővé teszik vala a sorsát. Ott zárt fal keríti el az emberiségtót, vasrácson keresztül látja csak a világot: körülvéve magához hasonló tört szívektől, azoknak a bánatában föloszthatná a magáét. Csábító világi öröm nem kísérthetné többé. De meghagyták neki az egész világot, úgy, ahogy áll, ahogy mozog, nő és fogy, csak éppen a napot vették ki belőle. Járhat, amerre tetszik; beszélhet, akivel akar; hanem azt mindenki tudja felőle: oda van írva a két szemöldöke közé: "Nem szabad szeretned!"
◙
”Megfogadta a parancsolatot, hogy szeretni többé nem szabad; olyan nagyon, hogy még nőt, jó barátot, de még egy háziállatot sem szeretett többé. -
Cselédén kívül, akit megfizetett, mást nem bocsátott magához közel.
Látogatóba nem ment sehova: azt hitte, akármely társaságba belép, ott e csendes suttogás támad mögötte: "la condannata!" (az elítélt nő). Ő sem fogadott el látogatást. Nem bocsátott magához mást, mint a gyóntatóját, aki hetenként egyszer fölkereste, annak azután volt mit meggyónnia a hét főbűnök közül: "kételkedés a gondviselésben", - "fellázadás az ember. igazság ellen" , - "tilalmas álmok az ébrenlét alatt", - "irigylése a mások boldogságának", "imádkozni nem tudás", - "gyűlölet az élet iránt". - Vezeklésre méltó bűnök.
Majd meg fogja magát javítani, s megszokja lassanként, hogyan kell élnie egy jóindulatú halottnak. Talál magának csendes szórakozást, mint annyian mások, akik meghalt szívvel járnak a világban. .... Lassanként aztán majd csak eltelnek az évek, s az emberek nem fognak kérdezősködni utána, hová lettek arcáról a rózsák, s gyönyörködött-e bennük valaki, vagy csak lefonnyadtak maguktól. Aztán mind vénebb lesz. Nem fog kijönni a házból.....Egy másik változatosságról gondoskodott a nyári malária. Blanka megkapta a váltólázt s azzal vesződött hat hétig. Ez is egy neme az időtöltésnek. Az ember minden harmadnap várja a hozzáesküdött kedvest: eljön-e, nem jön-e. Mikor már tizenhárom nap nem jött el, azt hiszi, hogy tán el is feledte. Dehogy feledte! Tizennegyedik nap megint itt van. - Nincs ilyen hű szerető több a világon. ....Ezalatt háromszor is megváltozott a politikai világ arculata Rómában; Blanka mit bánta azt. Neki még hazát sem lehetett szeretni. Mi volt rá nézve a korszak nagy jelszava: "szabadság"? Elnyeli-e azt a tenger, s elalszik végképp; vagy kihányja a Vezúv, s felgyújtja vele a földet? Mikor az egész világon minden szabad lesz, őneki akkor se lesz szabad szeretni.”
◙
„...annál jobban képzelé annak a tehetetlen vergődőnek a gyötrelmét, aki a tengerparti futóhomokba belesüllyedett, s aztán érzi, hogy nyeli el lassanként a föld, és nem tud kiszabadulni az iszap halálos öleléséből...”
◙
- "Adjon Isten, ami nincsen!" - mond az egyik. - "S vegye el, ami van!"- mondá rá a másik. Blanka azért imádkozott, hogy vegye el az Isten azt a feje fölött függő vihart, azt a lába alatt morgó földindulást arról a helyről, amit az ő örök lakóhelyéül elrendelt.”
◙
„Blanka olyan tehetetlennek érezte magát ez asszony előtt, mint a kis tengerinyúl, melyet bevetnek az oroszlán kalickájába, s akit a nagy vérengző állat, ahelyett hogy egy harapással megölné, felvesz az irtóztató tenyerébe, s megnyalogatja fejét. Meglehet, hogy nem is fogja megenni. Megtartja játszótársnak”
◙
„Férfiak, akiknek arcán az őrültség üli diadalát, hahotára torzulva afölötti örömükben, hogy a józan észt lerázhatták a nyakukból; gyermekek, akikből az éretlen düh vén törpéket alakított; vad fúriák, kikben az asszonyi nemet csak a szétbomlott hosszú haj tanúsítja. Valamennyien ittasak a bortól és vértől, őrültek egymás példájától és csatakosak az utcasártól, megtépett s a fantázia kicsapongásaival kiforgatott öltözetekben, a nők öveibe dugott ruhaszegélyekkel. S ez mind tombol, táncol, toporzékol, sikongat és ökleivel hadonáz a légben; egy nyolcéves fiú meg egy tízéves leány szurokfáklyákkal kezükben nyargalnak előre visítozva, helyet csinálni a menetnek. Az elhulló sziporkák jelölik az utat nyomukban.”
◙
„Ne tegye vele azt, amit tesznek az emberek egy pillangóval, akit odaszúrnak gombostűvel rovargyűjteményük falához, s rábízzák, hogy vergődjék, míg meg nem hal. Engedje őt hazamenni szegény hazájába.”
◙
„A földi világot a túlvilágtól csak egy átlátszó lap választja el: a víz színe. S e kettő között hintálja őt folyvást egy kéz, egy lehelet. Egy kéz, mely fenntarthat, s egy lehelet, mely elmeríthet.
Az idegen föld útja a szerelmesek hazája. S minthogy a föld gömbölyű, ennek a birodalomnak nincsen határa. Az ember úgy gombolyítja le az életét erről a nagy gömbről, mint egy nagy gyapotgöngyölegről.”
◙
"S aztán nem fognak benneteket kínozni Európa fájdalmai. Nem siránkoztok a haza keserűségei fölött. Nem hallgatjátok félelemmel a közeledő vagy távozó ágyúdörgésből az ütközet kimenetelét, mely nemzetek sorsát dönti el! Nem tudtok semmit abból, ami kínoz, nyugtalanít, keserűségre ingerel. Politikai változások, forradalmak, elbukások kedélyeteket meg nem zavarják. Semmi fájdalom szava utol nem ér benneteket, mely visszahíjon. Átálmodjátok a legnehezebb esztendőket, amikre aggódva tekint minden ember, aki kénytelen benne maradni az átkozott ébrenlétben. Ti az álom országában jártok azalatt, s mikor egyszer tetszeni fog felébrednetek, kíváncsian fogjátok végighallgatni, hogy mi történt ezalatt a földön. Hihetetlen híreket csatában elesett, vesztőhelyre jutott ismerősökről. Bámulni fogtok rajta, hogy lettek gazdag emberekből rongyos koldusok; hol hagyta el ez meg az a jó barát a fél kezét, fél lábát; miért jár annyi asszony gyászruhában az utcákon; mit csináltak ők azalatt. - Mennyivel okosabb lett volna, ha ők is azt tették volna ez idő alatt, amit ti!"
◙
„Ahol a hold megvilágítá a hegyoldalt, néhol a kopár szirtlapon egy-egy keretbe foglalt kép látszik: egy kis csendélet. Néhány fa, bokor, közötte zöld vetés; egy zugban kicsiny ház, melynek egyetlen ablaka messze világít.”
◙
„Olyan nyelven fecseg, amit nem ért senki. Ötven esztendeje él már itt a sziklák között egyedül. Senkije sincs, mint a kecskéi. Azalatt csinált magának egy oly nyelvet, amit semmi emberi teremtés meg nem ért. Azon beszél a hozzá betérő utasokkal; s ha maga van, a láthatatlan emberekkel egész nap.
◙
„Hát elmentél te is megkísérteni a lehetetlent. Beszélni fogsz a jégesőnek, hogy váljon permeteggé! Beszélni fogsz a kiáradt folyónak, hogy térjen medrébe vissza! Beszélni fogsz az oroszlánnak, a tigrisnek, a párducnak, hogy ne szomjazzák többé a vért? Rábeszéled a halált, hogy legyen személyválogató. Ne vágja le eztán azt, akit megsiratnak, hordja el csak a naplopót, a gonosztevőt. Be akarod oltani az emberekbe a szeretetet, mint a bárányhimlőt, hogy ne legyenek egymásra nézve dögvész?”
◙
„De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyűlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szűnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!”
◙
„Gondolj rá, hogy van egy ember, akinek egy kötél van a kezében, aminek a hurokja a te nyakadra van szorítva, s aki annál fogva tégedet, amikor neki tetszeni fog, a sárba, a mélységbe leránthat; aki elől hasztalan menekülsz bármely világrészbe a föld kerekén, hasztalan emelkedel a legmagasabb polcra, rád talál, lába alá tapos. Aki miatt nem lehetsz boldog soha; kiránt a hitvesed, a gyermeked karjai közül, amikor legboldogabb, legkevélyebb fogsz lenni. Aztán gondolj rá, hogy van egy asszony, aki tégedet arcul ütött, nem úgy, mint én, enyelgő kézzel, de halálra sújtó szóval, aki téged felismert, kikacagott, s aki utamban áll nekem, mint egy áthidalhatlan mélység, mint egy elolthatatlan tűz. Aki miatt kell éreznem a mérges nyilak legmérgesebbjeit, az emberek gúnymosolygását, aki miatt börtön rám nézve ez az egész világ; mert azokon az ajtókon nem léphetek be, amiken belül egy más világ van: az én világom. Amíg az az asszony él, addig rám nézve nincsen nappal; csak éjszaka szabad az arcomat megmutatnom. S te az én mosolygásomat akarod látni, amíg ez asszony él?”
◙
„Ahá! A szokott betegség! – mondá magában. – Azoknak az asszonyoknak a baja, akiknek az egész világ „fáj"; s minthogy az orvos nem tudja az egész világot olyanná csinálni, amilyenné ők akarják, tehát a baj kínos és gyógyíthatatlan.”
◙
„Meg van romolva minden csepp vérem, s nem tudok gondolkozni másról, mint arról, hogy mi rosszat tegyek. Az a rettenetes látvány, ami engemet lezúzott, nem javította meg ezt a rossz szívet; csak más irányt adott az én szörnyetegeimnek. Ah, ha tudnád, hogy ordítanak itt a fejemben Cerberus kutyafejei! Valakit meg kell marnom! – Te már ne félj a harapásomtól. Az a megfoghatatlan, az a megérthetetlen szentség, aki megvédett engem a te haragodtól, megvéd téged is az én mérgeimtől. De visszafordulok azok ellen, kik ezeket a mérgeket belém oltották. Beszélni fog még rólam a világ! – Nincs rajtam semmi jó. – Nem örülök semmi egyébnek, csak annak, ha más szomorkodik. A kezemnek minden ujja piszoknyomot hagy maga után, s a lábnyomaimat sírkeresztek jelölik. De vannak emberek, akik mellett én még fehér vagyok, mint a fehér liliom, és ártatlan, mint a bárány. – Bélpoklos, ragályos dögtestet csináltak belőlem, és mikor már nem tudtak mással ártani a te házadnak, engemet dobtak ide. [...] És ők most kacagnak rajtam. Kesztyű voltam a kezükön. Bepiszkoltak azzal, amiben dolgoztak, s aztán elhajítottak. [...] Meg vagyok őrülve. [...] Élő pokolgép vagyok. Az óramű fel van húzva, s mikor az lejár, elsüllyeszti a hajót, amelyik fölvette.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése