Szabó Magda: Für Elise

"Az a több sebből vérző, eszméletét hosszú ideig vissza nem nyerő, minden tekintetben sérült gyermek, akit már az új határon belül találtak meg, s akit menekülő szülei holtteste takart, trianoni árva volt, egy a háború mindenkijüket elvesztett kiskorú áldozatai közül. [...] Köröttünk ott botorkáltak a háborúből szürke, öreg arccal, sérült idegrendszerrel visszatért, alig serdült fiúk, soha mosolyra nem húzódó ajkú özvegyek, semmi fizikai tevékenységre többé nem alkalmas, lábuk-, karjukvesztett, tört gerincű, székbe ágyazott megnyomordottak, meg azok az élőhalottak, akik épp csak meghalni tértek vissza szülőhelyükre, mert a fogság úgy elgyötörte őket, hogy pár hónap múltán már vihették mindet a sírba. Jartak körülöttünk ismerősök, barátok, akiknek fiait idegen földbe temették, s keserű irigységgel nézték azokat a boldog boldogtalanokat, akik legalább helybeli temető sírkövére borulva gyászolhattak, mert gyermekük nem egy olasz vagy galíciai tömegsírban pihent. Az elesettek fényképe többnyire a hosszú ideig fel nem nyitott zongora tetején állt, a mindig friss virágcsokron a kép mellett fekete szalag jelezte az örök veszteséget. A megrabolt családok sóváran irigyelték azokat, akik halottukat visszakapták, s a szélbe kiáltották apjuk, férjük, fiuk nevét, aki nem köztünk pihenhet."

"Ez még csak egy előhalál - [...] - Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta.
A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet.
Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagad? [...] Terved nincs már, tehát csalódásod sem lehet, sebezhetetlen leszel a végre elnyert semmiben. Légy bátor, minden előhalál csak erősít, mikor földre rogysz. [...]."

"Semmi az kicsim, minden előhalál hasznodra van, az utolsó már olyan könnyű lesz, hogy észre sem veszed. Csak a legelső olyan, hogy azt hiszed, belepusztulsz."

"Elvesztettem abban az esztendőben minden illúziómat, az emberekbe vetett hitemet, [...] olyan mély volt a szakadék, amibe zuhantam."

"Hatodikosok voltunk, mindkettőneket beírattak Cilivel, én komor voltam, mint az őszi viharfelhő, látványosan utáltam a társaságot is a táncórák unalmával együtt. Mindenki eljárta velem a maga kötelező fordulóját, de kölcsönösen nehezen viseltük egymást: a kurzus meg én. Sajnáltam mindentől az időt, ami elvon az írástól, a fiúk meg rettegtek tőlem, jön már a szemüveges, természetellenes módon latinul beszélő dóczista, aki sose súg és állítólag rossz osztálytárs, táncolni éppen tud, de nem lehet vele semmi másról beszélni, csak valami iskolai dologról, kit érdekel az Atreidák családja táncórán. [...] Én szenvedtem, Cili, aki minden zenétől amúgy is mámoros volt, ugyanúgy elbűvölt mindenkit tánc közben, ahogy énekórán, meg zeneelméletoktatás idején a zenedében."


"...múlt voltaképpen nincs is, csak jelen van, amely a múltra támaszkodik és fején hordja a jövendőt..."


"....de miért működik olyan mechanizmussal az emlékezet, hogy az öröm, az eksztázis, a siker, a vakító, boldog beteljesülés higgadt, tárgyilagos, kicsit szomorú emlékként rezeg vissza, de az átélt kín, a megalázás, a rémület, a rég elmúlt, elhantolt halott utolsó moccanásai plasztikusak és akusztikusak."

"Az élmény földrengése ránk borította az Akvárium biztonságát, nem láttuk, de éreztük, megrepedt az üveg: itt a szökőár, megfulladunk."

"Először éltem át, mekkora segítség, ha engedem, fújja riadt arcomba valami túlvilági szél a hajamat, ne lássam a jelent."

Nincsenek megjegyzések: