Ha nem vagyok fenn az iwiw-en, nem is létezem!?

Ezt a gyöngyszemet, akkor olvastam/hallottam, mikor az iwiw fénykorát (?) élte. Beégett az agyamba ez a mondat, ami röhej, mert lassan azon is gondolkodnom kell, hogy, hogy is hívnak… Tegnap sikeresen töröltem magam, hirtelen felindulásból (igaz, már egy ideje fontolgattam), tudtommal, (most) már sehol sem vagyok fenn.
És ezek szerint, nem létezem, végérvényesen rásütöttem a homlokomra az „antiszociális” jelzőt, éééssss ezzel megkezdtem a száguldást lefelé a lejtőn.
nem tudom, hogy most röhögjek, vagy....

Scrubs

Sok minden pofán csaphat egy srácot. Lehet, hogy csak egy pillanatra látod a jövőt. De az is lehet, hogy rájöttél, hogy ez volt életed legkínosabb tette. De még ennél is lehet rosszabb, amikor rájössz, hogy egy barátod megszánt.

True Blood

Szerintem, van bennem valami, ami fél, és dühös, és aljas, és elcseszett.

Kaptam :)


Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2) a logót kirakom a blogomba.
3) a szabályzatot kirakom a blogomba.
4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7) betartom a szabályokat

A díjat Bloggerina Creepietől kaptam, amit köszönök, és akinek a blogja ITT található!

Akik tőlem kapják:
Szandradee: http://szandradeekonyha.blogspot.com/ - mert kedvcsináló
Most pedig hajaj, akiket olvasok, azok már megkapták, akiket zugolvasok, azoknak nem látom értelmét elküldeni, úgyhogy küldöm minden erre tévedőnek…

Név: privátban elmondom annak, aki kíváncsi rá, de nem szeretnék ezzel nyomot hagyni (röviden: egy ismerős így talált rám, titokban olvasott, álnéven kommentelt…, elég rosszul érintett a dolog, nem szeretném, hogy ez megismétlődjön, és innen is hurcolkodnom kelljen)
Becenév: nem tűröm túl jól a becézést
Lakhely: Budapest
Magasság: 168 cm
Névnap: lásd fentebb
Foglalkozása: monitorbámuló-rosszkávétfőző
Testvérek: egyke
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: elméletileg: német, gyakorlatilag: töröm a magyart
Gyűjtemény: nem nevezném gyűjteménynek, de: könyvek, párnák, bögrék
Cipőméret: 35/36
Iskola: ex-egyetemista
Évfolyam: -
Kedvenc tantárgyak: családjog
Hobbi: kattogtatás
Zsebpénz: ahh, de jó is lenne :)
Kívánság: boldognak lenni
Álom: egy trópusi szigeten élni
Szerencseszám: 5
Szeretne találkozni: Isten (jól bokán rúgnám)
Háziállatok: porcica :)

True Blood

Nem lökheted el folyton az embereket. A szemeden is látszik a magányod. Kezd a részeddé válni. Ha majd magad vagy, állj a tükör elé és számolj tíztől vissza, ha addig képes vagy nézni magadat, akkor tévedtem, de ha tíz másodpercig sem tudod elviselni a látványt, akkor, hogy fogod a hátralévő életedben?

Boszorkányujjak


Ugyan nincs halloween, sem farsang, zsúrt sem szerveztem, de gyerek-lelkű felnőtteknek ez a süti „kötelező” darab, másrészt a hangulatomra is jótékony hatással van (bő két órája marhulok már, az ujjakkal meg a fényképezőgéppel :)
ITT találtam.

Hozzávalók:
23 dkg puha margarin
20 dkg porcukor
40 dkg liszt
1 db tojás
1 kávéskanálnyi sütőport
2 csomag vaníliás cukor
1 csipet só
1 kávéskanál színtelen mandulaaroma
Kb 10 dkg egész fehér mandula (pucolt, sótlan)
Olvasztott csoki, vagy lekvár, vagy ételfesték

A liszthez hozzákeverem a sütőport, és a sót. (kicsit megszaladtam a sütőporral, az első adag ujjam, kb egy 300 kg-os boszorkány ujjaira hajaz:).
A margarinnal elkeverem a tojást, porcukrot, mandulaaromát, és a vaníliás cukrot. Ha megvan, a vajas és a lisztes keveréket egybedolgozom (ha túl „híg” lehet még lisztet szórni hozzá), a tésztából cipót gyúrok, és folpackba csomagolva fél órát a hűtőben pihentetem.
A tésztából csíkokat készítek, amiket hosszú, keskeny ujjformára alakítok, mindegyiknek a végére nyomok egy mandulaszemet köröm gyanánt, késsel pedig kis barázdákat húzok, hogy életszerűbb legyen.
Közepesen meleg sütőben 15-20 percet sütöm, majd hagyom kihűlni. A köröm-mandulákat egyenként leszedegetem, a helyükre nutellát (vagy olvasztott csokit, lekvárt… stb) nyomok, és visszarakosgatom a köröm-mandulákat.
Olyasmi, mint a teasütemény, de a mandulaaromának köszönhetően eszméletlenül finom. 

 A gyerek ha játszik....


Keane - Spiralling

Joghurtos ropi


Még mindig keresem a tökéletes ropi/pogácsa receptet (ez már közelít…).

Hozzávalók:
40 dkg liszt
20 dkg puha margarin 
3 dl natúr joghurt
1 1/2 kávéskanál só 
Kenéshez: egy egész tojás, sajt és/vagy szezámmag.

Lisztet a sóval jól összekeverem, hozzáadom a margarint, a joghurtot, és jól összedolgozom, majd kb 20 percig pihentetem.
Belisztezett deszkán kinyújtom, megkenem tojással, megszórom sajttal és/vagy szezámmaggal, és vékony rudakat vágok a tésztából.
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom, 200 fokon, kb 15-20 perc alatt pirosra sütöm. 

Napiokos

A barátság önkéntelen reflex egyszerűen csak van, nem lehet tenni ellene.

Dead Like Me

Van, aki úgy hiszi, létezik magasabb erő, olyan, ami megvédi őt, szemmel tartja egész életében. Talán megnyugtató lehet, az a hit, hogy mindig jó kezekben vagyunk.

Baconos sajtos-hagymás csirkemelltekercs


Hozzávalók:
2 csirkemell
2 fej hagyma
Bacon
Sajt
Fűszerek

Az apróra vágott hagymát kevés olajon vagy vajon megfonnyasztom, fűszerezem. (sóval óvatosan, elhagyható, én is csak a hagymára tettem egy keveset, mert a bacon eléggé sós).
Csirkemellet szeletekre vágom, mindkét oldalát bekenem fűszeres (bors, pirospaprika, bazsalikom) olivaolajjal, ráteszek 2-3 szelet kréta alakúra vágott sajtot, kevés hagymát, felcsavarom, majd körbetekerem egy szelet baconnal.
Kikent tálba sorakoztatom őket, még egyszer megszóróm fűszerekkel, sajtszeletekkel (elhagyható), és letakarva sütőm, úgy 40 percet, majd levéve az alufóliát, (úgy 20 perc alatt) aranybarnára pirítom. Egyszer nem árt megfordítani őket.

Isteni!!!

Dead Like Me

Csalódás, árulás..., mindenkivel milliószor megtörténik. A gond csak az, hogy mindig ugyanúgy fáj, mint először. És ha szerencsés vagy és túllépsz rajta, biztos lehetsz benne, hogy amint sikerült elsimítanod minden gondodat, a következő már a sarkon vár rád.

How I Met Your Mother

A pasik olyanok, mint a metró: ha egyről lemaradsz öt perc múlva jön a következő, de ha elment az utolsó járat felszállsz bármire….

Napiokos

Nem az számít mit teszel, csak az amit nem...

Astor Perfect Stay alapozó

Ezt ígéri: tartós (akár 24 órán keresztül), érintésálló alapozó.
Makulátlan arcbőrt biztosít, puha rugalmas érzést eredményez. Színtartó, nem halványodik, nem lesz foltos, tartósan elfedi a sötét karikákat, valamint a bőr egyéb tökéletlenségeit. Nem fénylik, matt hatást biztosít, ellenáll a nedvességnek, még forró vagy párás időben is, nem szárít.
Véd a nap káros sugarai ellen (SPF 18).
Bőrgyógyászatilag tesztelt.
Amiért szeretem: ez idáig nem kerültem testközeli kapcsolatba semmilyen astor márkájú szépítőszerrel, de az első benyomás az pozitív. Engem már a csomagolással megvettek.

Amit tud: A csomagolása szép, megtalálhatóak rajta a termék alapvető jellemzői, de nem túl praktikus. Az alapozó egy kis üvegcsében bújik meg, éppen ezért egy súlyos darab, és épp emiatt kis odafigyelést igényel a használata. Én a kétbalkezességemnek köszönhetően számtalanszor feldöntöttem már, vagy egy nem stabil felületre letéve hatalmasat koppanva  szimplán eldőlt..., szerencsére egyben van még, elég masszívnak tűnik az üvege, de nem árt az óvatosság.
Pumpás példány, amit én kifejezetten szeretek, keveset, és egy rendes pumpálásnyi adagot is ki lehet nyomni.
Viszonylag jól, és szépen fed, nem nehezíti el a bőröm, nincs maszkhatás, nem csillog.
Közepesen gyorsan szárad, nyugodtan el lehet dolgozni a felvitt mennyiséget, és nem kell kis adagokban, kis felületen alapozni.
Én sokszor nyúlkálok az arcomhoz, úgyhogy nem annyira tartós egyelten alapozóm sem, mint, amennyinek reklámozzák, ez is kopik, halványul, nem marad meg az a friss, üde hatás/érzés, mint mikor az ember felteszi. Ettől függetlenül jól bírja a strapát, 24 órán keresztül még nem volt rajtam, sőt 12 órán keresztül sem, de olyan 8-10 órát tökéletesen kibír.
A nedvességnek (pont egy sűrű havazás napján került tesztelésre:), és a melegnek is szépen ellenáll.
Az illata nagy finom, legalábbis én szeretem, de minimális, nem zavaró. 
Egy problémám van vele, valamivel folyékonyabb, mint az előző alapozóm, de azt hiszem, ez csak megszokás kérdése.
Ha jól emlékszem 4 árnyalatban kapható, inkább a sötétebb bőrűeknek kedveznek, az enyém 100 -as (a legvilágosabb árnyalat), ez éppen, hogy jó, mivel elég fehér a bőröm, na jó, inkább sárgás árnyalatú, sápadt...

Összességében: jó, elégedett vagyok vele.

Lelőhely: rossmann (a héten akciós: 2399 Ft)

Up.: november 2-6., 2399 Ft, rossmann
Up2.: november 15-20., 2499 Ft, rossmann

Alverde vadrózsás tisztítótej

Drogériák sajátmárkás termékeit még nem próbáltam, de ezt nagyon dicsérték, és mivel kifogytam szinte mindenből, hát kipróbáltam, és milyen jól tettem.

Ezt ígéri: a vadrózsa-, makadámia-, jojobaolaj visszazsírósító hatásának köszönhetően ápolja a bőrt és megakadályozza a nedvességvesztést. Nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, illatanyagot, ásványi olaj alapú, és állati eredetű összetevőket (kivéve méhviasz). 

Amiért szeretem: szimpatikus csomagolás, alacsony ár. Száraz és érzékeny bőrre egyaránt használható. 

Amit tud: szépen megtisztítja a bőrt a szennyedződéstől, és a sminktől is. Nem szárítja, irritálja a bőröm, sőt olyan mintha valami feszesítő krémet tettem volna fel. 

Összességében: kellemes csalódás.

Lelőhely: dm (700-800 Ft/ 150 ml)

Tejfölös pogácsa

Hozzávalók:
30 dkg liszt
25 dkg margarin
1 kávéskanál só
1 pohár 12%-os tejföl (175 g)
1 tojássárgája (a pogácsák megkenéséhez) – nekem ez az adag nem volt elég
Reszelt sajt

Hozzávalókat összedolgozom, és egy éjszakán át lefedve a hűtőben pihentetem.
Másnap a tésztát háromszor egymás után kinyújtom, és hajtogatom, negyedszerre kb 1 cm vastagságúra nyújtom, és tetszés szerinti méretűre szaggatom.
A tetejüket megkenem a tojássárgával, megszórom sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom, és előmelegített sütőben 190 fokon kb 20 percig (aranybarnára) sütőm.
A recept INNEN 
.

Sajtos, szezámmagos ruda(cská)k

Hozzávalók:
28 dkg liszt
18 dkg margarin
1 ½ teáskanál só
2 tojás sárgája
2 evőkanál tejföl
Sajt, szezámmag, és egy egész tojás a rudak megkenéséhez

A lisztet összekeverem a sóval, majd a vajjal. Beleteszem a tojás sárgákat, a tejfölt, a reszelt sajt egy részét, és jól összedolgozom. A tésztát kb 1cm vastagságúra nyújtom, megkenem a felvert egész tojással, a tészta egy részét megszóróm reszelt sajttal, a másikat szezámmaggal. Derelyevágóval kb. 1 cm széles, és tetszőleges hosszúságú csíkokat vágok.
Sütőpapírral bélelt tepsin, előmelegített sütőben, 200 fokon pirosra sütöm.
Elég pepecs munka, főleg a csíkokra vágás, és a tepsibe rakosgatás, azt hiszem nem sűrűn fogok rudakat csinálni, maradok a pogácsa formánál.:)
Nagyon finom, és hiper-gyorsan fogy.
 

Nivea vízálló sminklemosó gél-krém


Ezt ígéri: kifejezetten a szemkörnyéki érzékeny terület lemosására lett kifejltesztve. Tökéletesen eltávolítja a vízálló szemfestéket és a tartós rúzst anélkül, hogy zsíros nyomot hagyna a bőrön. Gyengéden hidratálja a szemkörnyék érzékeny bőrét.

Amiért szeretem: kíméletes, nem csíp, minden bőrtípusra jó.

Amit tud: alapos eltávolítja a szemfestéket. Én csak a szememre használom, de az arc többi részére is nyugodtan használható, ebben az esetben nem annyira gazdaságos megoldás:). A nivea termékekre jellemző enyhe, diszkrét illat.

Összességében: hatékony. Nagyon furcsa a krémes mivolta, nehezen szoktam hozzá.

Lelőhely: tesco (1175 Ft)

Scrubs

Elképesztő, hogy néhány egyszerű szó mindent megváltoztathat, legyen az, bocsánatkérés, vagy egy beismerés. Néha persze nem is a szavakon múlik, elég, ha valaki meghallgat.

Two and a Half Men

Mindannyian a legfényesebb almát akarjuk, a fa tetejéről, de van úgy, hogy be kell érnünk egy férgessel, és persze előfordul, hogy azt kell felszednünk és megennünk, ami már rég a földre hullott.

Garnier 2in1 vízálló sminklemosó


Azon röhögtem (kínomban), hogy minden termék, amit használok egyszerre fogy ki, még véletlenül sem egyesével..., most épp ott tartok, hogy a sminklemosón keresztül az alapozón, és a korrektoron át, a parfümig minden kiürült.

Ezt ígéri: speciálisan vízálló sminkekhez kifejlesztett termék. Bőrnyugtató növényi kivonatot és B5-vitamint kétfázisú összetételében egyesíti. Egyetlen gyors mozdulatban ötvözi az olaj sminkeltávolító hatását (két fázis) a víz frissességével (áttetsző fázis).

Amiért szeretem: alkohol- és illatanyagmentes. Kíméletes az érzékeny bőrhöz.

Amit tud: kíméletes, hatékony, a vízálló szempillaspirál eltüntetésével viszont megküzdött illetve megküzdöttem.

Összességében: szerettem, de rendesen megdrágították, ezért (is) kacsintottam más termékek felé.

Lelőhely: hiperek, dorgériák (kb 1900 Ft)

Grey's Anatomy

Az embernek sok mindenre van szüksége, hogy az érezze: él.
Családra.
Szeretetre.
Szexre.
De csak egy dolog kell, hogy tényleg élhessünk: egy dobogó szív.
Ha veszélyben van a szívünk, kétféleképpen reagálhatunk, vagy elfutunk, vagy támadunk.
Röviden azt mondhatnám: harcolunk, vagy menekülünk.
Ösztönös, nem irányíthatjuk.
Vagy mégis?

Napiokos


Legyünk a változás, amit szeretnénk.

Pálnagy László

Egyáltalán… Létezem?
Néhol egy mély kátyú vagyok, néha kis rög, vagy némi por, ami a talpakra ragad.
Vagy még ennyi sem.

Taken

Az emberek néha eljutnak egy pontig, amikor úgy gondolják, hogy ez az utolsó esélyük, hogy mások legyenek, és belevágnak. Ha nem sikerül, életük végégi hátrafelé tekintgetnek, hogy mi lett volna, ha sikerül.

Grey's Anatomy

Nem az a csoda, hogy miért örülnek meg az emberek, inkább az, hogy miért nem. Annak ellenére, hogy mi mindent elveszíthetünk egy pillanat alatt, vajon mi a csuda tart minket össze?

Joghurt torta kandírozott narancshéjjal


Piskóta:
3 tojás
3 púpozott evőkanál porcukor
1 evőkanál kakaópor (sikerült kifelejteni:)
3 evőkanál rétesliszt
Késhegynyi szódabikarbóna

Krém:
8 dl natúr joghurt
10 evőkanál kristálycukor
2 evőkanál zselatinpor
3 dl tejszínhab

A tojásfehérjéket félig felverem, hozzáadom a porcukor 2/3-át, majd tovább verem, míg kemény nem lesz.
Egy másik tálban elkeverem a maradék porcukrot a tojássárgákkal, és óvatosan hozzákeverem a fehérjéhez.
A masszába beleszóróm, és eldolgozom a szódabikarbónával elkevert réteslisztet.
A masszát kivajazott, lisztezett tortaformába teszem, 180 fokon, kb 15-20 percet sütöm (a sütő ajtaját kb fél centire ki lehet támasztani, hogy távozzon a gőz). Ha kész, hagyom a sütőben kihűlni, 20 cm-re nyitott ajtónál.

A krémhez a cukrot, a joghurtot, és a zselatint összekeverem, langyos tűzhelyen állandó kevergetés mellett forrpontig hevítem, majd hideg vízfürdőbe állítom, és időnként megkeverem, végül beledobálom a narancshéjat. Ha szobahőmérsékletű lesz óvatosan belekeverem a kemény habbá vert tejszínt.
A kihűlt piskótára ráöntöm a krémet, és hagyom a hűtőben megdermedni. 

Tejszínes-ananászos csirkemell

Top10 kedvenc ételeim egyike VOLT (kiszorította az Actifry-os ananászos csirke), de a Top50-ben még így is benne van.

Hozzávalók:
50 dkg csirkemellfilé
1 doboz konzerv ananász (darabos) kb 200 g
2 gerezd fokhagyma
30 dkg sajt
2-3 dl tejszín
2 evőkanál liszt
Só, bos, vegeta

A tejszínt, a lisztet, és a zúzott fokhagymát összekeverem.
A (pácolás-mániás lévén) szójaszószban-fűszerben pácolt csirkemellet kivajazott tepsibe teszem, rászórom az ananászdarabokat, ráöntöm a tejszínes szószt, ráreszelem a sajtot, majd előmelegített sütőben, addig sütöm, míg a sajt szépen megpirul (kb 30-40 perc).

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

How I Met Your Mother

Ez az életem. Mindenki más szerelmes, adja az idétlent, és lökött, és édes, és bolondozik, és őrült…, csak én nem. Én miért nem vágyom erre? Vágyom rá, hogy vágyjak rá. Rosszul vagyok összerakva, vagy mi? Mi van ha egyszerűen hideg nő vagyok?

Márai Sándor

Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

Napiokos

A változást vagy megszokjuk, vagy megszökünk előle.

Torma Judit: Mondd . . . ?

Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mondd, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
-mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
Örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva?
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?

Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már
régen azóta?

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, -és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek-:
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?

Terminator - The Sarah Connor Chronicles

Mindenkinek vannak titkai. Az idő hazugság, az anyagi világ egy pillanat alatt eltűnhet (…), azonosságunk is változik, akárcsak a nevünk, a külsőnk, a tetteink, és a szavaink. Alakváltók vagyunk, nincs sem hatalom, sem irányítás…, nincs menedék (…).

Jace Everett - Bad things (True Blood Opening)

Márai Sándor

Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyűlöletei, az még egyáltalán nem ő - legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.


Napiokos

Valami elmúlik, a múlás nagyon fáj, de visszafordíthatatlan.

Gámentzy Eduárd: Kiürült zsebekben

Kiürült zsebekben matatsz,
Valami furcsa belső kényszer
Vezeti tétova ujjaid,
A semmivel most nem elégszel
.
Felforgatsz mindent, hogy találj!
Kabátot, nadrágot, ingeket
Keresel bármit, az álmaid!
Napokat, csillagot, kék eget
.
Gyűlnek a meggyötört ruhák,
A padlón, az ágyadon, mindenütt
És kutatsz lázasan, hasztalan
-A behúzott függönyök mögött

Tornay András

Van, amikor a leghatalmasabb sziklák is némák maradnak, az óceánok is elcsendesednek, s van, hogy az apró kavicsok sikoltanak és üvöltenek.
A hangerejük nem azonos a tényleges erejükkel.
Titkot rejtenek.
Kérdéseket, válaszokat, örömöket és fájdalmakat, csodákat, imákat, veszteségeket és győzelmeket. Reményt és túlélést.
Az Életet.
Annak teljességében és gyönyörűségében.
A feltámasztott, megújított, sziklasírból előhívott életet, amelyről másoknak kell majd leoldani a gyolcsokat.

Kandírozott narancshéj

...avagy mi mindenre jó a narancs héja. :)
A narancsot jól megmosom, meghámozom, és a narancshéjat megtisztítom a fehér részétől. (nekem ez a legjobban zöldséghámozóval ment). A héjakat tetszés szerint felvágom, lemérem a súlyát, felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, és úgy 2-3 napig állni hagyom. A vizet naponta egyszer, kétszer cserélem.
Egy edénybe a narancs héjának a súlyával megegyező mennyiségű cukrot, tiszta vizet öntöttem (annyit, hogy ellepje), és addig főztem, amíg le nem főtt róla a lé.

Alufóliára tettem száradni, időnként átforgattam.
Egy zárható edényben sokáig eláll (elvileg).

Rakott kelbimbó hús nélkül

Az egyik (a sok közül:) kedvenc zöldségem, ez a miniatűr káposzta. Nagyon magas a C-vitamin tartalma, e mellett gazdag még K-vitaminban, élelmi rostokban, mangánban, folsavban, A-vitaminban, és persze télen van a szezonja. Előfordul, hogy magában (persze miután megfőztem) elrágcsálom, de a legtöbbször rakott kelbimbóként végzi, hol hússal, hol hús nélkül.

Hozzávalók:
50 dkg kelbimbó
1 zacskó gyorsrizs
Fél pohár natúr joghurt
1 pohár tejföl
Reszelt sajt
Ízlés szerint: só, bors fűszerek (kakukkfű, borsikafű...)

A kelbimbót megtisztítom, levágom a kemény végét, és a szárába egy X-et vések (ettől állítólag könnyebben fő), majd enyhén sós vízben előfőzöm. Nem kell szétfőzni, roppanós legyen. Közben megfőzöm a rizst. Egy tűzálló tál aljára teszek egy kevés olajat, és a félbevágott kelbimbókat szorosan egymás mellé rakosgatom. Ráöntök egy kevés tejfölt, és egy kis sajtot is szórók rá. A rizst összekeverem a natúr joghurttal, sózom, borsózom, fűszerezem, majd ráhalmozom a tál alján heverő bimbókra. A maradék kelbimbóval betakarom a rizst, bevonom tejföllel, és bőven megszóróm reszelt sajttal.
Ha a sajt egyneművé olvadt, valamint a tetejét szép piros kész is.