"Many people in this world
Have no reason to believe
Living other people's life
Lost into this world of lies."

Men in Trees

A lekésett csatlakozással az a helyezet, hogy mire rájössz, hogy lekésted, már nincs többé. Nem lehet visszaforgatni az időt, hogy utólag belenyúlj. Nem tehetsz mást, mint előre lépsz, és mindent megteszel, hogy az újabb emlékek elfeledjék a régebbieket. Ha megcsókolsz egy új ismerőst, az eloszlatja a régi félelmeket. És ha…, nagy szerencséd van, a régi ismerős is megújulhat, és minden előtérbe kerül. És elképzelheted, hogy milyen lesz a jövőd. Míg a múlt vissza nem tér, hogy ledöntsön a lábadról.

Albert Schweitzer

Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid.
Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed.
Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.
Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a föld, a végtelenség hírnökeit.
Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.

Kossuth-kifli


Továbbra is kompenzálok, és mivel a különféle kaják pillanatnyi örömöt okoznak, jupiájé van, amíg elkészülök velük, ennek csak az hátulütője, hogy a kilók csak úgy ugrálnak rám…
Egy kis érdekesség: A Kossuth-kiflinek több receptje és eredete ismeretes; az egyik közismert legenda szerint a Kossuth-kifli annak idején Pozsonyból indult hódító útjára, diós és mákos változata ma is pozsonyi kifliként szerepel a köztudatban. Az 1840-es évek elején, az országgyűlések alkalmával a képviselők kedvenc helye volt Palugyay Jakab Vasforrás nevű vendéglője. Palugyay híres konyhájának étlapján mindig szerepeltek a táj jellegzetes ételei, így a diós, mákos pozsonyi kifli is. Ennek mandulás változatát szerette legjobban Kossuth; amit aztán - ahogy egyre népszerűbbek lettek mindketten - róla neveztek el.
Kossuth-kifli:
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
18 dkg liszt
4 tojás
1 citrom reszelt héja
Késhegynyi sütőpor
10 dkg mandula (vagy dió)

A vajat a porcukorral habosra keverem, majd egyesével hozzáadom a tojás sárgákat. Jól elkeverem, majd beleteszem a citromhéjat.
A tojás fehérjét kemény habbá verem, és vigyázva beleforgatom a vajas masszába. Ez után hozzáadom a liszttel elkevert sütőport.
A tésztát kivajazott, enyhén lisztezett tepsi simítom, a tetejét megszórom durvára vágott mandulával.
Kb. fél órát sütöm, közepes fokozaton.
Miután kihűlt kifliket szaggatok belőle.

Napraforgó kenyér


Az egyik legkedvesebb virágom a napraforgó, imádom, és kismajom a farkának módon örültem, mikor ráleltem erre a receptre hónapokkal ezelőtt. Lementettem, elküldtem magamnak mélben, kedvencekbe raktam…stb., hogy ha majd eljön az idő biztosra meglegyen. (bár lehet, hogy előbb sütőt kellett volna vennem, és csak utána megcsinálni).
Mert szerintem szép/finom lett, csak sajnos megégett…, és ez bosszant, nem kicsit…

Látszólag sok vele a munka, (pedig nem) de remekül lehet szórakozni közben, és a végeredmény igazán látványos, és gusztusos.
A receptet ITT találtam, remek képekkel, lépésről-lépésre, ezt követve szinte lehetetlenség elrontani.

Hozzávalók:
760 g liszt
250 ml meleg tej
125 ml olaj
2 tojás
2 csomag száraz élesztő
1 kiskanál kristálycukor
2 kiskanál só

A lapok megkenéséhez:
100 g felolvasztott vaj (kevesebb is bőven elég)

A tetejére és a díszítéshez:
1 tojás sárgája
30 ml tej (fele is elég)
Magvak (én len- naprafogó- és szezámmagot használtam)

Mivel nekem nincs gépem (és sok más egyebem se:), így kénytelen voltam kézzel dolgozni. (Egyébként a gépbe ebben a sorrendben tette a hozzávalókat: meleg tej, olaj, tojás, cukor, élesztő, liszt, só).

Én a liszthez hozzáadtam a sót, cukrot, olajat, tojásokat, és a meleg tejben felfutatott élesztőt, és jól összedolgozom, amíg a tészta már nem tapad a kézhez, és egy elasztikus(?) masszát kapok, (a recept szerint legalább 20-30 percen keresztül kell dolgozni a tésztán, de a 15 perc is bőven megteszi).
A tésztát letakarom, és meleg helyen kelesztem úgy egy órát, hogy nagyjából a duplájára nőjön.

Miután a tészta megkelt, két egyforma részre osztom. Az egyik részt félreteszem, a másikat pedig öt egyenlő részre vágom, kis cipókat formázva. (A nyújtáshoz nem kell liszt, mivel kicsit olajos). Négy cipót kb 22 cm-es körré nyújtok, az ötödiket valamivel nagyobra (mivel ezzel fogom majd befedni a többit).
Az egyik kört sütőpapírral bélelt tortaformára helyezem, a tetejét megkenem az olvasztott vajjal, és ráborítom a következő kört, ennek a tetejét is megkenem, és jöhet a következő, meg a következó, az utolsó valamivel nagyobbra nyújtott körrel befedem a többi széleit is, de ennek a tetejét már nem kenem meg a vajjal.
 
  
Ha ez kész 4 bevágást ejtek a tészta tetején, kb 1 cm-re a tészta szélétől. Középen megfogom, és kifele hajtom a szirmokat.
 
  
Ha ezzel megvagyok a félre tett tésztából levágok kb ¼-ed részt, (ez lesz a virág közepe), és félreteszem. A nagyobb részt öt egyenlő részre vágom, kis cipókat formázva, és kb 14 cm-re nyújtom, kivéve az utolsót, azt valamivel nagyobbra kell, hogy elfedje a többi szélét. Ennek az összerakása ugyanúgy zajlik, mint az előzőé, a lapok tetejét megkenem az olvasztott vajjal, egymásra teszem…, és így tovább, az utolsó lapnak el kell fednie a többi szélét is, és ennek a tetejét most sem kenem meg a vajjal. Majd beteszem az első sziromkör közepébe, és elrendezem. Ha ez kész, jön a négy bevágás, amit úgy ejtek, hogy a vonalak a szirmok közepére essenek. És már lehet is kifelé tűrni őket. 
 
  
A közepére beteszem a maradék cipőt cipót, elegyengetem, és kész is. Ezt követően 30 percig pihenni hagyom.
 
 
 Közben összekeverem a tojás sárgáját a tejjel, és ha letelt a 30 perc megkenem az egész tésztát, rászórom a magvakat,  (középre érdemes a sötétebb magot tenni), majd irány az előmelegített sütő.
 
 
10 percig sütőm sütőpapírral letakarva 200 fokon, majd leveszem a papír és tovább sütöm még 20-25 percet 180 fokon. Nekem nincs hiper-szuper „majdnem fel is takarít maga után sütőm”, így jól megjártam, a szirmok vége szénné égett, nagyjából 5 perc alatt… Ezután a legkisebb fokozaton sütöttem bő 30 percet. 

Napiokos

A bűntudat soha nem jár egyedül, hozza a barátait, a kételyt és a bizonytalanságot.

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Annak pedig, hiába volt tele jóakaró szeretettel, előbb-utóbb mégiscsak megrendült a bizalma a virágban. Minden lényegtelen megjegyzést a szívére vett, és kezdte nagyon-nagyon boldogtalannak érezni magát.

Márai Sándor: Föld, föld!...


"Vannak napok, amikor az emberek ösztönös biztonsággal úgy élnek, mintha valamilyen hírt, üzenetet halottak volna, ami közvetlenül beleszól a személyes életbe – nem tudni, mi az, de a pillanat itt van, szaga van."
"A háború, félelmes valóságában, váratlanul csapott le a falura. A több kilométeres, hosszú útvonal két oldalán elterülő falu házaiban e hetek alatt már kialakult bizonyos óvatos életrend: mindenki csukott ajtók mögött élt, eldugtuk az értéktárgyakat, az orosz látogatókat, a csellengő, átvonuló katonai csoportok lemaradottjait iparkodtunk élelemmel, udvarias szavakkal megszelídíteni. Most, egyik óráról a másikra, mint a jégeső, úgy csapott a falu életébe a beszállásolás. […] A kapunyitással sehol sem bíbelődtek, egyszerűen kivágták fejszével a kapufélfát és bevonultak a házba, minden fegyverzetükkel és lovastul. Vendégeimnek este egy szál deszkára volt szükségük […]"
"Mindig a lényegeset, a közvetlent keresték. Délután érkeztek, estére már úgy megtelt a falu minden háza, minden szobája, mintha valamilyen keleti vihar porfellege borította volna be életünket. Az első napokban fulladozva, vakoskodva jártunk közöttük. A mi lakásunkban mintegy harminc szerelő, sofőrféle költözött be; éjfél felé már egymás mellett aludtak a középső és a szélső szoba padlóján, dermedten, mint a kert fagyott útjain a gyíkok."
"Távozásuk után a lakás és a kert csatatér, vágóhíd és egy tönkrement gépgyár összképének egyvelegét mutatta. Itt egy kizsigerelt dízelmotor hevert, ott egy ökörfej... Déltájban meghallottuk, hogy a németek feladták Budát. Éjjel zsákokból batyut kötöztönk, és a következő hajnali pirkadatban elindultunk feleségemmel a húsz kilométeres útra, vissza a városba, megkeresni valamelyik pincében anyámat, testvéreim, barátaim, azt, ami a régi életből megmaradt. Amint közeledtünk a budai városnegyed felé, minden utcafordulónál megváltozott a kép: az ismerős táj alig felismerhető romtömeg volt. Mintha ásatások között haladnánk... Így vándoroltunk az oroszok nyomában, ismergettük a romok között a régi házakat. Az út szabad volt. Csak nem tudtuk még, hová vezet."
"Fedelet kellett szerezni, ágyat, asztalt. Mint Robinson, amikor a hajótörés után egy hullám a szigetre vetette, én is tutajjal mentem vissza az elsüllyedt hajóhoz – kétkerekű taliga volt ez a tutaj -, hogy mentesem onnan, ami kell az élethez. Mindenki ezzel foglalkozott: a nagyvárosban éjjel-nappal túrták a romokat a lakások. Olyan volt ez, mint az állandósult szeméthordás, de olyan is, mint valamilyen torz honfoglalás. Az emberek büszkén újságolták, hogy a szemétdombon – néhány hát előtt a lakásuk volt ez a szemétdomb – megtalálták a régi állóórát vagy a fürdőkádat. Mások perzsaszőnyegeket találtak – nem is mindig a sajátjukat és nem is a saját lakásukban."
"...a történelem mindig állókép, mert ami megtörtént, az halott."
   
"...az ember […] egy marékra, kis szutykos bugyorra való apró titkok összessége. Ezeket a vacak kis titkokat őrzi görcsös-eszelős áhítattal, de kár őrizni ezt a titkokszatyrot, mert rövidesen – a halál pillanatában, néha már előbb is – kitetszik, hogy nem volt itt semmiféle Nagy Titok. Csupa hulladékos, apró titkaink voltak, melyeket meg is lehetett volna mutatni az embereknek, nem volt érdemes rejtegetni. A Szerep titkai. A Becsvágy, az Irigység, a Család titkai. A Szexus titkai...[...] Érdemes volt mindezt rejtegetni?...
Most azt hittem, a nagybetűs Történelemben megsemmisült a torz alak, aki eddig voltam. És akit vállalnom kellett, mert a gúnyrajz a valóságban „én” is voltam. És a gúnyrajz eltakarta azt, aki nem tudta, nem is merte megmutatni magát, hiszen az ember nemcsak „az”, aki, hanem – mindig – önmagának a karikatúrája is. A gúnyrajz nem humoros, derűs, hanem mindig keserű, komisz, bosszúálló. […] Végre az lehetek, aki vagyok. Így képzeltem, egy pillanatra. Szép, felejthetetlen pillanat volt... mint minden pillanat, amikor az ember felszabadultan, őszintén hazudik valakinek: saját magának vagy másnak. Még nem tudtam, hogy az ember soha nem szabadul meg teljesen attól a félreértéstől, ami személyével kapcsolatban alakot kap – nem szabadulhat meg, mert a „félreértés”-ben van igazság is, a gúnyrajz, amit a világ tükröz, éppen úgy „ő”, mint a „másik”, akiről egy életen át merevgörcsösen hallgatott."

"Valamit keresetem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm lélegezzem. Ez hiányzott..."

"Egy irodalmi mű nemcsak az, amit az író – (és a könyv) – mond, nem is az előadásmód, hanem elsőrendűen az atmoszféra, amely a könyvet körülveszik. Ebben az atmoszférában lesz a könyv „eleven” - máskülönben olyan, mint a légkör nélküli, kihűlt égitestek, melyek fénylenek, de nincs élet bennük. Ez az atmoszféra nem szűnik meg az író halálának pillanatában. Mint az élet valóságában, az irodalomban is vannak személyiségek, akik lassan halnak meg, és amikor meghaltak, még mindig maradt valami a lényükből, ami úgy nő ki a művük atmoszférájából, mit az a bizonyos hajzat és köröm a halottakból."

"Ez a nemtörődömség intézményes volt..."
"Nem tudott sírni, mint ahogy sok ember – amikor kiderül, hogy az életnek nincs semmiféle értelme – elfelejt sírni. Az emberek csak addig sírnak, sopánkodnak, amíg azt hiszik az életnek van valamilyen értelme."

"Vannak helyzetek, amikor nincsen szó, amely válaszol."
"(Lehet bízni az emberekben?... Igaz a pathei mathos, bölcsebbek leszünk a szenvedéstől? Vagy csak az öröm tanít?... A fájdalom csak őrjít vagy kegyetlenségre bíztat?... Nem tudom.)"
"És egyszerre, meglepetésemre, hiányérzetet észleltem. Mint az aszmatikus, aki hirtelenében nem kap levegőt – hiányzott valami ezekből a képzetekből, mint az élmény az elfulladó lélegzetből: hiányzott az igazság. Mert mindenről, ami körülvett, kiderült ezen a napon (és a következő rövid években), hogy csak illúzió volt - …."
"De az ostromot követő első években a gyűlölet úgy csapott ki, dögletes-perzselő leheletével, társalgás közben, az emberekből és az emberekre, mint mikor óvatlan gondtalansággal felnyitják egy pokolbeli túlfűtött katlan ajtaját. A gyűlölet, miért? Mert a másik túlélte. Mert nem szenvedett annyit és úgy, mint ő... Mert ő, aki szenvedett, nem kapott rögtön elégtételt. A gyűlölet, mert minden kevés, minden büntetés és minden elégtétel kevés. Mert a büntetés, amit ez a világ megérdemel, nem lehet eléggé kegyetlen. Mert a jóvátétel, amit valaki remélt, nem lehet eléggé dús és busás. Mert mások többet kaptak vagy raboltak. És aztán: a gyűlölet, mert nem találták a romok között – és később sem, amikor már eltakarították a romokat – azt, akit kerestek vagy ami után matattak. Kit kerestek igazában? […]
Mert mindenki visszavárt „valakit” - és az, akire vártak, nem jött vissza. Várták azt, aki számukra a legfontosabb volt, az egyetlen. Fontosabb volt, mint a lakás, a becsvágy, a szerep, a kéj, a vagyon, a bosszú: mindennél fontosabb volt, akit visszavártak. Mintha mindenkinek az életében lenne egyetlen társ – nem szülő, feleség, szerető, barát, hanem titokzatosan az egyetlen, akire a kromoszómák valamilyen biokémiai energiával felelnek -, és megértették, hogy az az egyetlen személy, aki talán gyerek volt, talán a szerető vagy a feleség, nincs többé. […] Nem volt kit visszavárni, mert az az egy, akire a pokol tornácán is gondoltak, akit a gyehennából is visszavártak, nem jött többé vissza, elpusztult a pokoljárás labirintjei között... Elpusztult akkor is, ha testi valóságában megmenekült mert aki túlélte a poklot és visszajött, már nem volt az, akit visszavártak.
Aki így csalódik, gyűlölni kezd. Anyák és gyerekek között, az első zokogás és ölelkezés után, elkövetkezett a pillanat, amikor megdöbbenten néztek egymás szemébe, és aztán másról kezdettek beszélni."

"A kegyetlenséget nem lehet korhoz kötött tüneménynek látni – időfölötti, történelemfölötti jelenség."
"Mi az emberi kegyetlenség igazi oka? Az „elfojtás”? […] Semmiféle más organizmus nem hajlandó a kegyetlenségre, csak az ember. A haláltudatból közvetkező pánik a kegyetlenség oka?...
Nem tudunk semmi; mind, akik élünk, halálraítéltek vagyunk, közömbös és sötét univerzumban kallódó, vakvéletlennel életre hívott halálraítéltek."
"De a kegyetlenség olyan mákony, amivel nem tud betelni az, aki egyszer megízlelte. És a kegyetlenség adagjait állandóan fokozni kell, hogy kielégülést nyújtson – mint a morfin vagy heroin adagjait."
"Az emberek szándékait, mozgató indulatait nem lehet kiismerni, hiszen legtöbbje – legtöbbször – maga sem tudja, miért cselekszik úgy, ahogy éppen cselekszik?..."
"Öreg volt, kilúgozott belőle az élet minden illúziót..."

"De hol volt ez a csillag? Nem láttam semmiféle útmutató jelet az égen sem, a földön sem. Mindennap sok minden „történt”... És egy napon megdöbbenten észleltem, hogy velem is „történik” valami: észrevettem, hogy unatkozom.
Az unalom nagy veszély. Erkölcstelen és életellenes. Addig soha életemben nem unatkoztam. Megéltem egy és mást, a magam módján. De az unalmat nem ismertem. Magamba néztem, aztán körülnéztem, csodálkoztam: mi történt?
Csak később értettem meg: unatkoztam, mert az állandósult gonoszság, a buta és csökönyös tisztességtelenség vett körül. Semmi nem olyan unalmas, mint a bűn. „Satan est pur” - írta Maritain. Igen. Sátán „tiszta”, mert nem hazudik: nem akar mást, csak a Bűnt. De a Bűn buta és unalmas."
"Hol a helyem?"

"Ahogy az ember nem „ismeri” soha a végzetes partnert: a párválasztás partnerét vagy a vér szerinti közelieket. Csak él közöttük, velük...És néha úgy múlik el az élet, hogy az együttélésből nem lesz igazi „ismerkedés”."
"Műsoromat beszüntettem; fióknak írtam; […] tökéletes magányban, visszhang nélkül […]. Úgy éltem, mint akinek nincs már módja ahhoz, hogy valakihez beszéljen, de végre módja van, hogy valakikkel együtt hallgasson."
"A végzet most közel volt, szemmel látható. Mi volt ez a végzet? A magányosság."

"A magánytól senki nem lesz „jobb”. Nem igaz, hogy a magány „nemesít”. Inkább ridegebb lesz a magányos ember... de ugyanakkor erősebb is lesz. A magány végzet. De tud olyan erőforrásokat feltárni, amelyek az öncsaló derűlátás, hiú reménykedés időszakában ismeretlenek."
"Erős emberek is hazudnak, önmaguknak és a világnak, amikor félnek...[...] Félni kezdett, hogy ebben a világban ő már nem „ő”, nem az, aki volt, mert elvesztett valamit."

"Minden életben van valami, ami egyedülvaló. Amire az ember élethosszat készül, amit ápol farigcsál, ajnároz. Néha egy ember. Néha egy rögeszme."
"Amikor a „válás” valóság lesz, ennek nincs nyoma rögtön a tudatban. Olyan, mint a nagyon erős áramütés, ami áthatol az idegrendszeren, az ütés pillanatában a szervezet nem érzékeli. Csak később eszmélünk, hogy valami végzetes és változhatatlan történt. Ilyenkor, egy pillanatra, elhomályosodik a tudat. Ez a „szemernyi téboly”. "

"Van – ritkán – az életben egy állapot (idővel nem lehet mérni, néha csak pillanatok), amit Keresztes Szent János így nevez: „A Lélek Sötét Éjszakája”. […] Nem lehet szavakban elmondani, igen, utólagosan átérezni sem lehet. Az erők, amelyek eddig az életben egyensúlyt tartottak - a tudat, a tapasztalás, az „én” fegyelmező ereje -, megszűnnek hatni, az értelem és az ösztön kényszeregyezsége felborul. Ilyen a Sötét Éjszaka."
"...azt mondja, háromféle testünk van, az egyik, amelyet mások látnak és ismernek, a másik, amit mi látunk és ismerünk, s a harmadik, a láthatatlan, ami a kívülről látható és érzékelhető test mögött sejtekből, fonalakból, millió és millió elmondhatatlanul bonyolult alkatrészből áll össze belső, viscerális testnek […]
Valahogy így van az „Én”-nel is: többféle „én” van; nemcsak a személyes tudatosság, nemcsak az Über-Ich, hanem egy, személyiségünktől független „Én”, akiről nem tudunk semmi bizonyosat, csak gyanítjuk, hogy végzetes pillanatokban megszólal és kimondja a döntést."
"De mit akar mondani egy ember, amikor mániákusan írásban fejezi ki gondolatait? Mesélni akar? Vagy tanítani, Vagy csak szórakoztatni? Vagy meggyőzni és felrázni?... Mindezt akarja, - de talán valami mást is szeretne mondani ezzel a sok könyvvel. Az a bizonyos „itt van a nyelvem hegyén” derengett az öntudatomban. Bizonyos, hogy valami „mást” is akartam mondani, amikor írtam – nemcsak elmesélni egy történetet, hírül adni egy tapasztalást. (És szerettem volna megtudni valami „mást” is, amikor könyveket olvastam – de mit?)"
"Ezért el kell innen menni valahová, ahol – talán – egy ideig lehetséges megélni a saját sorsomat. Mert itt már csak számadat vagyok egy kategóriában. "

"Az éjszaka csendes volt. A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakában utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki. Ebben a pillanatban – életemben először – csakugyan félelmet éreztem. Megértettem, hogy szabad vagyok. Félni kezdtem."

Tortilla, ami nem tekerhető

Tészta:
30 dkg finomliszt
3-4 evőkanál olaj
1/2 csomag sütőpor
1 kávéskanál só
langyos víz (kb 2-3 dl)

A lisztet, sót, sütőport, és az olajat egy tálba teszem, ehhez adagolom a langyos vízet, és lágy tésztát gyúrok. Ha kész, lefedem, 15 percet pihentetem. Kb. 10-12 gombócot formázok a tésztából, és bőségesen meglisztezett felületen nagyon vékony körré nyújtom (a serpenyő méretéhez igazítom).
Felforrosított serpenyőben zsíradék nélkül megsütöm. Ha elkezd hólyagosódni a tészta, akkor megfordítom
A kész darabokat alufóliával lefedem, hogy ne keményedjenek meg.
(Finomnak finom, csak az a baj, hogy tekerni egyeltalán nem lehet, de még ketté hajtani sem, mert rögtön törik, inkább tortilla-chipsre hajaz
Keresgéltem, hogy mégis mi lehet a baj:
1. túlsütöttem
2. vastagok lettek a körök
3. másik recept szerint kellett volna elkészíteni.)

Végül megkentem krémsajt helyett, sima macisajttal, ráhalmoztam a tölteléket, az öntetet

Töltelék:
csirkemell, póréhagyma, paradicsom, paprika, kígyóuborka, saláta.

Öntet:
1 evőkanál majonéz
1 evőkanál natúr joghurt
1 evőkanál tejfől
kevés olivaolaj
1 gerezd fokhagyma
ízlés szerint: só, bors

Pita (csirkés)

Valami eszméletlen pocsék a hangulatom az utóbbi időben, úgyhogy kompenzálok…, jelen esetben pitával (pedig a hozzávalóknak ilyenkor igen borsos az áruk, e mellett az ízük sem a legjobb…).
Az alap-recept INNEN van, kisebb módosítással.

Pita tészata:
3 dl langyos víz
50 dkg liszt (grahamliszt, de jó a sima fehérliszt is)
2 teáskanál só
1 teáskanál cukor
2 evőkanál olivaolaj
3 dkg élesztő
A tésztába én kevertem egy kis oregánot, és kakukkfűvet, ezek nyugodtan elhagyhatóak, de nagyon finom, illatos lesz tőle.

A langyos vízben elkeverem a cukrot, és a sót, majd belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom.
A liszthez hozzákeverem az olivaolajat, az élesztős vizet, és jól összedolgozom (hogy egy lágyabb tésztát kapjunk). Ezután szobahőmérsékleten kelesztem kb. 1 órát. (nagyjából a duplájára fog nőni). 
Ha ez megvan 8-10 (nekem 8 jó nagy darabom lett) egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket és kb 10 percig hagyom pihenni. (konyharuhával le lehet takarni). A gömbölyű tésztából ovális vagy kerek formákat készítek (illetve nyomi formákat, mint az enyém:), 1-1,5 cm vastagokat, és ruhával letakarva még jó 30 percig állni hagyom.
Előmelegített sütőben (észrevétel: a sütő jó meleg legyen, mert különben az első adag nem fog felnőni, így is ehető ugyan, bár macerásabb) 220 fokon, a sütő rácsán megsütöm őket, (2-3 darab fér be egyszerre), kb 5-7 perc alatt (persze ez is függ a sütőtől, az enyémnek min. 10 perc kellett). 
Ha a tészta felfújódott (szétvált) meg lehet fordítani, persze egy jó sütővel nem kell feltétlenül. 
Olajjal kikent tepsiben is süthető, én így még nem próbáltam. 
A kész pitákat konyharuhával letakarom, hogy ne keményedjenek meg. Kihűlés után nylon zacsiba téve le lehet fagyasztani, így hetekig is eláll. 
Töltelék nálam így nézett ki:
2 csirkemell
Paradicsom
Póréhagyma
Kígyóuborka
Saláta
Paprika

A csirkemelleket felcsíkoztam, és szójaszószós-olivaolajos-fűszeres pácban 1-2 órára a hűtőbe tettem, majd serpenyőben jól átsütöttem.
A póréhagymát, uborkát felkarikáztam; a salátát, paprikát, paradicsomot kockáztam, és egy tálban jól összekevertem őket. (lehet sózni, borsozni, én á lá natur hagytam).

Szósz/mártás: (ez kb két-három főnek elég)
3 evőkanál tejföl
1 evőkanál olivaolaj
1 fej fokhagyma (így nagyon intenzív lesz az íze, úgyhogy lehet kevesebb is)
Kevés só
Oregáno
Bazsalikom
Egy tálban a hozzávalókat jól összekeverjük, és betesszük a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek.
A pitákba rétegesen (vagy egyéb módon) beletöltöm a zöldségeket, husit, szószt. Finom, laktató, az íze pedig simán vetekszik a gyorsbüfékben kaphatókkal. 

Jodi Lynn Picoult

Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják.

Dead Like Me

Vannak dolgok, amiket el akarsz felejteni, amiket eltitkolsz magad elől is. De a titkok furák, és amit a legjobban el akarsz felejteni, azt soha nem tudod kiverni a fejedből.

Most(anában) nagyon...

Damages

Szerintem ahogy öregszünk, úgy jövünk rá, hogy a világ igazságtalan, és arra, hogy anyu meg apu nem hozhat rendbe mindent.

Somlyó Zoltán: Valaki

Mit szeretek?... Ezt sokszor kérdem magamtól.
A kék eget?... A múló napokat?...
Egy arcot?... Egy mosolyt... Vagy tán a régi,
szívembe visszacsengő dalokat?...

Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm
ennyire az élet husába vágom?!...
... Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit,
aki lehettem volna e világon...

OneRepublic - All The Right Moves

Dead Like Me

Sok emberben él, egy amolyan belső határidőnapló, egy erő, ami arra kényszeríti őket, tegyék a dolgukat, de nem könnyű. Ha már azt hiszik, befejezték, máris ott tornyosul előttük az újabb kihívás, és ez így megy szakadatlanul. Ez egy fura állapot: a befejezetlenség. Így hát tovább küzdünk lezáratlan ügyeinkkel, hogy előbb-utóbb végére érjünk a teendőinknek. És miközben azon vagyunk, hogy sikerüljön végre, megpróbáljuk elvonni a figyelmünket a múlt gondjairól. Azt mondjuk: "Ez sosem jön be, vagy Úgysem sikerül! Sosem jutok el Szt. Bardsra, sohasem...!" De néha mégis, néha sikerül a halál szemébe nevetni, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, nekünk is sikerülhet.

Napiokos

A babonák az olyan dolgok közötti űrt töltik be, amelyeket irányíthatunk és amelyeket nem

Pálnagy László

Egyedül sír a megkövült tegnap.
Hang nélkül sikít vinnyogó áriát.
Szürke palástot öltő percek -
zörgő csontú ujjakkal,
Arcomat simítanák,
ha lenne bennük élet.

Túró Rudi torta

Tészta:
8 dkg liszt
8 dkg cukor
½ sütőpor
1 dkg kakaó
2 db tojás

A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a sütőporos, kakaós lisztet, és a tojások felvert habját, és kb. 15 perc alatt sütőpapírral bélelt tortaformában készre sütjük. (én margarinnal nyomulok, sütőpapír helyett, mert szokás szerint, most sem volt itthon…)

Krém:
15 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
½ citrom leve
2,5 dl növényi tejszín
50 dkg túró
1 dl tejföl
1 g zselatin
reszelt citromhéj

A cukrot a túróval, a tejföllel, a citrom levével és a reszelt ciromhéjjal jól elkeverjük.
Közben felforralunk 1 dl vizet, amiben (a tűzről levétel után) simára keverjük a zselatint, majd ha már langyos hozzákeverjük a krémhez.
A tejszínt kemény habbá verjük, és ezt is hozzáadjuk a krémhez.

A kész tésztáról levesszük a sütőpapírt, visszatesszük a formába (ezen a ponton váltam egy hatalmas marharépává, mivel sütőpapírt nem használtam, és hát úgyiiissss leszedhető a forma oldala, minek vegyem ki…, igen ám, csakhogy nem a levehetőbe raktam a tésztát, hanem a szíves tortaformába…, én nagyonhülye), rákenjük a krémet, és 1-2 órára a hűtőbe rakjuk, hogy a krém megdermedjen.
Ezután olvasztott csokit öntünk rá…, (kenni lehetetlen, próbáltam:), viszi magával az egész krémet), önteni kell (az enyém csöppet hepe-hupás lett, nem a legszebb, de ez legyen a legkisebb bajom…). Majd irány ismét a hűtő.

Most estem neki, isteni, főleg a krém, de mivel képtelen voltam kivarázsolni a formából szétesés nélkül, csak ezt mutatom meg. (észrevételek: a krémet csinálhattam volna keményebbre...)

 

A receptet ITT találtam.

Süti a mikróból

Gyors, egyszerű (még nekem is:), és finom!!!
A receptet ITT találtam, a bloggerina egy Istennő, hogy közzétette, én pedig, a mai napig vállon veregetem magam, hogy ráleltem.
Pillanatok alatt megvan, így akkor is elkészíthető, ha váratlanul vendégek esnek be, és szó szerint semmi sincs otthon.
Én annyit változtattam rajta, hogy kevesebb cukrot használtam, több kakaót, rengeteg rumot, és jobb híján nyakon öntöttem egy Danette csokis pudinggal.:)
Bőven maradt másnapra is, igaz kicsit megkeményedett, de kb 1perces mikrózás után majdnem visszanyerte eredeti állagát.

Viszonyom a könyvekhez


1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye? Mazochista lévén kevés olyan könyv van, amit nem olvastam végig, az egyik ilyen Dominique Fernandez: Becsületbíróság c. könyve. Legalább háromszor futottam neki, de egyszerűen képtelen voltam a 20. oldalnál tovább jutni. Coelho: Zarándoklat-ával pedig legalább 2 éve szenvedek… 

2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád? A Szabó Magda és Wass Albert könyvek. Ha konkrétan egy-egy kötetet kellene kiemelni ezekből, akkor talán A funtineli boszorkány, és a Mondják meg Zsófikának c. lenne AZ. 

3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned? Nem hiszem… 

4. Mit használsz könyvjelzőnek? Feltöltő kártyát :) 

5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm? Mikor hol érem, de ezek mind. 

6. Mi volt az első könyved, amit olvastál? Húha…, nem igazán emlékszem, de Benedek Elek vagy Grimm mesék lehetettek. 

7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.) Teljesen mindegy…, a kemény fedeles tartósabb és (sajnos) drágább. 

8. Mit olvasol most? Márai Sándor: Vasárnapi krónika 

9. És hányadik oldalon jársz? 135 o. 

10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)? Érdekes, hogy régebben jegyzeteltem, aláhúzogattam az olvasott könyveket, igaz ezek általában kötelező olvasmányok voltak, manapság csak szamárfülezek, ha olyan sorokat olvasok, melyek „lehengerelnek”. 

11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet? Nem. Szeretem a beszédes címeket, és persze szívesebben nézegetek egy esztétikus, vonzó borítójú könyvet, de ez maximum a könyvek olvasási sorrendjében befolyásol. 

12. És az oldalszám? Szintén nem befolyásoló tényező, de minél vastagabb annál jobb. :) 

13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége? Ritkán. Ilyet csak akkor művelek, ha Stephen King könyv kerül a karmaim közé. 

14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál? Előfordul, pl.: Jókai Mór: Az arany ember 

15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset? Rám esett az Értelmező Kéziszótár :) ill. a lapok néha megvágják az ujjam. 

16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik? Mániákusan ragaszkodom hozzájuk.

17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen? Igen. Ősszel-télen főleg, ha hidegre fordul az idő, egy kád forró víz, habfürdő, fürdősó vagy egyéb „nyalánkság”, no meg egy könyv rendel…, ez amolyan mánia nálam. 

18. Tényleg, olvasol a mosdóban? Komolyan. 

19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót? Nem, nem, igen, igen. Nagyjából tudom, hogy milyen könyvekkel rendelkezem már, melyek azok, amiket olvastam, és mit szeretnék elolvasni, de mivel az elolvasnivalók listája egyre csak gyűlik, erről muszáj listát vezetni körülbelüli árakkal, a blogban pedig nyomot hagyok a rám legnagyobb hatást gyakorló részekről.

+1.: még valami hendikep? Szeretem birtokolni őket, tudni, hogy az enyémek. Imádom a könyvek illatát, főleg az antikvár/használt könyvekét, kicsit olyan, mintha a tartalmukon kívül, saját kis történettel rendelkeznének, az útjukról hozzám, aminek a 90%-a rejtély.

Miss Sporty körömrágás ellni ápoló lakk

Ajándéknak szántam, de végül kipróbáltam..., igaz ugyan, hogy a körmeimet nem rágom, de ha streszes vagyok, vagy egyszerűen csak unatkozom a kezem (azaz a körmöm) a számban köt ki, és kezdődik a nyammogás, szinte már fel sem tűnik..., nyilvános helyen ugyan nem űzöm ezt a hobbit, azonban így télen, a H1N1, meg a szezonális influenzák időszakában nem épp a legszerencsésebb dolog (meg amúgy sem...). Ez a lakk bevált, kb 2 napja meg sem közelítettem a számat. Borzalmas az "íze", eszméletlenül keserű, ugyanakkor tartós is, bár nem olyan "csillogó", mint egy szimpla fedőlakk. Keserű íze mellett E-vitaminnal, kálciummal, és BS-provitaminnal (csak tudnám mi az:) ápolja a körmöket. (a képen a legalsó darabról beszélek). Aktív körömrágósoknak érdemes kipróbálniuk.
Lelőhely: rossmann (500ft/8ml)



Grey's Anatomy

Van valaki a fejemben, okos nő, tehetséges, […], már-már kiváló, olyan mint én, csak sokkal jobb.

Napiokos


Azt tartja a mondás, hogy az életben minden jónak vége szakad egyszer, néha csak csendesen köszönt be a vég, néha meg nem olyan csendesen….

Dead Like Me


Az elkóborolt kutyák mindig hazatérnek. Még ha egyeltalán nem is tudjuk, hol van az otthonunk és milyen is pontosan, valami mégis vonzz felé. Talán az egyetlen igazán fontos dolog életünkben, vagy halálunkban, hogy megtaláljuk.

Reményik Sándor: Álmodsz-e róla?


Álmodsz-e róla, mondd?
Eljár-e hozzád olyan suhanó,
Nesztelen léptekkel, mint életében?
Érzed-e édességét közelének?
Barna haját, fájdalmas-nagy vadgesztenye-szemét,
Lélek-kitágította pupilláját,
Lezárt ajkát, a keskenyvonalút,
Mely hallgatni, jaj, régen megtanult,
Jaj, szinte oly jól, mint a koporsóban:
Haját, szemét, arcát, ajkát, alakját
Álmodban látod-e?
S azt a nehány apró, keserű ráncot,
Miket az elfojtott betegség,
S övéiért örök aggodalom
Olyan korán szántogatott
Vonásainak finom földjébe mélyen, mélyen?
Hát ritka mosolygását látod-e?
S még ritkább nevetését,
Mely, ha kibuggyant, mindíg könny buggyant vele,
Mintha mondaná: Nevetés közben is fáj a szív -?
 

Álmodsz-e róla, mondd?
Álmodnod kellene.
Hiszen vele élted az életed.
Feleséged volt, életed fele.
S szeretted,
Szeretted százszor erősebben nálam.
Mert bírtad, s merted életedhez kötni
Életét, ahogy férfimódra kell.
S boldog voltál, és boldog volt veled - - ...
Vagy - én szerettem jobban mégis, én,
Aki nem mertem karjaimba vonni,
Mert tudtam: nem lehetek semmije,
Álmok szőnyegét teregethetem csak
Szegény, megfáradt lábai elé?
.  
Álmodj róla!
Álmodnod kellene!
Éltél hiszen annyit a közelében!
Lényének ezer apró részletét
Ismerted, mely nekem rejtve maradt.
Tudtál ezer nem-sejtett édességet
S lelke rejtett, pókhálós zugait,
Hol mégis őszi napfény bujdosott
S a pókfonálon csillogott a harmat
S ezüstrezgéssel reszketett a dér:
Te tudhattad talán csak - egymagad.
Mit ismertem én? Pár nagy vonalat.
Vajjon e pár vonal volt lényege?
Nekem freskó volt - neked mozaik.
Álmaidban még összerakhatod.
Álmodj hát, rettentőn kifosztott ember!
Gazdagok lehetnek az álmaid!
Az álmaidban még gazdag lehetsz!
Láttad annyi drága hétköznapon,
S jóban-rosszban oly bensőségesen
Osztozkodtál vele...
Osztoztam én is, ó igaz,
De csak kivételes nagy ünnepen.
Nem bírtam, nem mertem és nem akartam
A két karomba zárni.
Féltettem összhangját a szíveinknek,
Féltettem őt az élet vad kezétől,
S féltettem kényes, önző magamat.
Elengedtem hát, hogy megőrizhessem,
Mint pók a fonalat -:
Helyette - róla szőtt álmaimat!
. 
Álmodsz-e róla, mondd?
Én, amíg bús fölénnyel
És képzelt diadallal
Csak hagytam peregni az életet -
Álmodtam róla szakadatlanul
Tündéri szépeket.
S kiálmodtam magam.
És most nincsenek többé álmaim.
Se nappal nincsenek, se éjjelente.
. 
Mit nem adnék pedig,
Ha láthatnám egyetlenegyszer bár!
Érezném édességét közelének!
Barna haját, vadgesztenye-szemét,
Mellyel most játsznak őszi angyalok -
Lélek-kitágította pupilláját,
Egy-egy barázdát arca drága földjén,
Egy mosolyát, ha láthatnám! - Egy könnyét
Ha érezném forrón kezemre hullni!
Aggódnánk együtt és nevetnénk együtt,
S fájna szívünk nevetés közben is!
. 
Álmodtam róla egész életemben,
Kiálmodtam lelkemet, magamat.
S álmaimban most meg nem látogat
Soha, soha!
. 
Álmodsz-e róla, mondd?
Mert ha álmodsz, hiába veszteséged:
Kettőnk közül Te vagy a boldogabb!