Tisza Kata: Reváns

„A férfiak, akiket szerettem, mind elhagytak, akiket nem szerettem, én hagytam el Az a férfi nincs, és ha van, már nem is kell.”

A visító tehén 

„Robotként ismétlem a szövegemet, a túlélésért harcolok, a felejtésért, normális szeretnék lenni újra, hinni ismét, bízni, tartozni valakihez, aki létezik, és nem egy fantomot várni.” 

„A pillanatot akartam birtokolni, és azon át az örökkévalóságot. Őszinteségi rohamaimban elfogott a félelem, hogy tulajdonképpen fogalmam sincs a valóságról, az érzéseiről, a szándékairól, az életéről és egyeltalán semmiről, csak várok kegyetlenül valamire, amiről magam sem tudom, hogy mi is pontosan.” 

Kiegyezés 

„Ha ez a sors, akkor az ember megszokja. Idővel. Vagy, mondjuk így: szokja meg! Ami igen szomorú, mármint hogy az ember idővel mindent megszokik. Mint Montesquieu mondja: az ember szokásállat. Csak nézem, hogy van ez az élet összetéve. A testedben átszabnak bármit, a tüdődet lecserélik, a szívedet átültetik, zsigereidet bevarrják, férfiból nő leszel. A lélek viszont átoperálhatatlan.” 

Dobozok 

„A felejtést tanulni kell. Kitörölni az agyból, a pórusokból a maradványokat, melyek gátolnak a továbbhaladásban.” 

Sterilitás 

„Az az ember, aki hitt, de már nem tud hinni, aki szeretett, de már képtelen érezni, aki lángolt, de már nem is parázslik. Aki élt, és örökös álomkórba került, álmok nélkül. A metró csak száguld, ő nem érzi az időt. Nem is érdekli sem az idő, sem az emberek, sem a lét maga. Mindegy, hogy hova érkezik.” 

A kályha 

„Az élet általában azzal telik el, hogy az ember szünet nélkül felkészül reá. Ernyedetlenül gyűjtjük, alakítjuk, tökéletesítjük az élethez a kellékeket. […] Az élet azzal telik el, hogy az ember fáradhatatlanul gyűjti hozzá a kellékeket, készül valamire, mint az antik harcos a küzdelemre, csiszolja és edzi fegyvereit, megálljatok csak, meglátjátok, egy napon majd összecsapunk! De a valóságban nem csapunk össze soha. Időbe telik, míg az ember megtanulja, hogy az élet éppen csak ennyi, pontosan ennyi: ez a készülődés az életre, ez maga az élet.” 

Metronóm 

„Én félek az zenétől, mert tudom, hogy rövid és hosszú hullámaival roncsolni is tud a lélekben; feltár olyan beteg területeket, ahová a sebészkés soha nem bír lehatolni, átjár olyan fájdalmakat, melyek már zsibbadtan, mintegy eltokosodva szunnyadtak a lélek szövetében, megérint olyan emléket is, amelyről azt hitted, hogy az irodalom, és környezeted sem tud róla.”