Pizzás csiga


Sokkal jobbra számítottam, nem voltam elájulva tőle, a tésztája nem ízlett, a krémbe is tehettem volna egy kis sonkát, sajtot, így nagyon snassz lett.

Hozzávalók:
1 kg liszt
5,5 dl tej
5 dkg élesztő
2 evőkanál olívaolaj
1 mokkáskanál cukor
1 púpos teáskanál só
+ 1 tojássárgája a kenéshez

Krém:
35-40 dkg sűrített paradicsom
1 nagy fej hagyma
1 mokkáskanál cukor
Kevés só
Pici olaj
Oregano

A krémhez az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítom, hozzáadom a sűrített paradicsomot, fűszerezem, összeforralom, hogy sűrű legyen, hagyom kihűlni.
A lisztet és a sót összekeverem. Az élesztőt 2 dl langyos cukrozott tejben felfuttatom, hozzáadom a 2 evőkanál olívaolajat, elkeverem, és a liszthez önöm. Gyúrás közben fokozatosan hozzáadagolom 0,5 dl a tejet. Ha a tészta már elválik a táltól, a konyhapulton még 10 percig dagasztom, majd szobahőmérsékleten, letakarva egy órát kelesztem.
A tésztát vékonyra nyújtom, megkenem a krémmel, feltekerem, és ujjnyi csíkokra vágom. A csigákat megkenem a tojássárgájával, tepsibe sorakoztatom (szellősen, mert nagyra nőnek), és egy órán át kelesztem.
Előmelegített sütőben, közepes fokozaton 30 percig sütöm. 

Nincsenek megjegyzések: