„… s tudtuk, hogy semmi sincsen rendben, de nagyjából mégis hittünk valamiben. […] Mert hiszen – így érezhettem – a részletek ma is tökéletlenek, igazságtalanok, az együttélésből hiányzik a nagylelkűség és a bölcsesség, de nem lehet örökké haragudni, meg kell békélni, mert a békét mindenkinek külön-külön meg kell kötni […]”
.
„Végre itthon vagyok.” S ebben mindig van valami szomorú is, mert „itthon lenni” mindig annyi is, mint lemondani a világ többi részéről, a változatokról, az esélyekről és a kíváncsiságról. De van valami nagyon jó és megnyugtató is ebben.”
.
„S aztán megértik, hogy egy ember kiáltoz így, mert valami elviselhetetlen. „De csináljanak már valamit vele” – gondoljuk egy idő múltán, türelmetlenül, mert a mások fájdalma mindig ezt a kelletlen választ csiholja életre bennünk; nem segíthetünk, s ezért egyetlen vágyunk, hogy hallgasson el a hang, az idegen fájdalom hangja, mert nem tudunk aludni, sem gondolkozni, s mert általában tehetetlenek vagyunk a mások fájdalma előtt […]”
.
„Egy gyermek sértődött meglepetésével tekingetett körül a teremben: látnivalóan nem értette ezt a hűtlenséget, szokatlan volt számára, hogy pillanatok alatt megváltozhat körülötte a világi helyzet és értékelés.”
.
„A nagyon finom, halálosan biztos döfések nem fájnak rögtön; mint ahogy a nagyon durva, életveszélyes ütések okozta fájdalmat sem érezzük az ütés pillanatában. Az embert megütik, s hazamegy, s csak másnap reggel észlelik, hogy kék folt virult a mellén, vagy megdagadt a térde.”
.
„A hidak egy napon nem teljesítik igazi feladatukat, nem vezetnek át többé egyik partról a másikra, s talán éppen az lesz a fontos, hogy ne legyenek többé hidak sehol, melyek átvezetnek valahová. Az ember egyedül lesz, magányos, szemközt sorsával, az egyik parton, s nins útja többé átmenni a másik partra. Ez is egyszerű lesz, mihelyt bekövetkezik. S a kerítések teljesen fölöslegesek a pillanatban, mikor nincs mit védeni többé.”
.
„Nem valószínű, hogy egy nagy érés, szenvedély, gyöngédség feloldhatja bizonyos emberek szívében a görcsös indulatokat, melyek arra kényszerítenek egyféle lelki alkatú embereket, hogy mindent és mindenkit elpusztítsanak a világban […] Nem hittem a boldogságban, de gyöngédség nélkül nem lehet élni […] De talán vannak ilyen szívek, melyeket nem engesztel a gyöngédség… Talán vannak szívek, melyek alján oly keserű és komor füsttel terjeng az öntudatlanság, a bizalmatlanság, a fogyatékosság viszolygó önvádja, a vágy, valami nagyot alkotni, s a tehetetlenség, a képességek hiányának öntudata, s talán a sértés is, melyet szerelmeikben vagy barátságaikban kaptak, s aztán nem tudták soha elfelejteni […]”
.
„Néhol vadszőlő buggyant át a kertfalon, sötétzöld és sötétvörös vadszőlőlevelek adtak hírt arról, hogy a kövek és falak mögött az élet egy neme tenyészik – mint mikor egy hallgatag és gyanakvó ember egyetlen, önkéntelen indulatszóval elárulja, hogy szívében a csalódás szenvedélye ég.”
.
„Mit tehetek a változás ellen, s egyáltalán, szükséges-e tenni valamit a változás ellen? […] A változás törvény, az emberek felnőnek időnként és levetik a kinőtt gúnyájukat, az életformákat, melyeket nem illenek már a tömegekre.”
.
„A világ már megtelt hazugsággal – mondta szigorúan. – Ahová néz, amerre fülel, hazugságot fog hallani. Jogról beszélnek majd, s hazugság lesz minden szó, igazságról és igazságtalanságról, békéről és egyezményről: s minden hazugság lesz. Apák hazudnak már fiaiknak, és fiatal lányok úgy hazudják a betanult leckét apjuknak, mint a vízfolyás.”
.
„A játék, az álom és a fölösleges nélkül az életnek nincs semmiféle értelme. Titokban mind gyermekek maradunk, akik szívünk mélyén nem is vágyunk másra, csak a játékra: szeretnénk elmerülten és komolyan, áhítatosan, az izgalomtól piros fülekkel valamilyen örök játék fölé hajolni.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése