Márai Sándor: Jelvény és jelentés. Utóhang. Sereghajtók

„Most csakugyan nyugtalanító volt körülöttünk az erdő és az éjszaka. Talán, mert ilyen fegyelmezett erdő volt: minden fa csaknem egyformán magas, s arányos távolban egymástól. Az ég fekete volt, felhőtlen, és a hold nem látszott sehol. Mintha a világ értelme elillant volna. Mintha a világ egyedül lenne, minden tárgy, az emberek, állatok és a növények is, félelmesen magukra hagyottan, egyedül.”

„A valóság mindig más […]. Nem igaz, hogy „egyszerűbb”, mindig mellbe ütőbb, borzalmasabb.”

„Nem vagyok író, de olyan vagyok, mint egy regényhős egy regényben, melyet írók írnak egymás számára.”

„Az ember él, kifelé megtörténik az élet, s minden mögött, amit látni lehet, egy őrült él, jár-kel, gondolkozik, számol.”

„Tehát nem úgy lesz, hogy nem lesz semmi, hanem úgy, hogy a semmi lesz.’

„[…] a pillanatban, mikor az ember nem érzi, hogy a világban haza és otthon is van mögötte, akárhová mehet, olyan szabad, mint a halottak.”

„[…] tudtuk, hogy nincs veszélyesebb és fájdalmasabb változás az életben, mint mikor találkozni kell a bizalmassal és a rokonnal… a család mindig életveszélyes. […] Azt tapasztaltam, hogy az ember nemcsak születik a családban, hanem meg is betegszik tőle, s aztán végül a legtöbb ember belehal a családba, mint egy betegségbe.”

     - Azt hiszi, doktor úr – kérdezte Garren Péter -, hogy jobb magányosnak maradni?
-    Azt hiszem – mondotta Lacta -, hogy egy világban, mikor felbomlik minden, ami az életnek tartást és alakot adott, jobb magányosnak maradni.”

Nincsenek megjegyzések: