Viszlát!

Úgy érzem sikerült lezárni..., régi mese, csak a szerepek nem változtak, minden más igen.
Már nem fáj, csak lehangol és ugyanakkor feldühít.
Mától nem barát, csak egy ember, aki valaha az életem része volt.
Mától csak egy felszínes ismerős, aki néha-néha felbukkan a múlt ködéből.
Mától nem engedem többé, hogy elszomorítson.

Szóval: viszlát!

Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

Meghaltál ? Élsz még ? Mindegy, úgysem értem.
A szél elfújta léted és neved.
Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást
Barát voltál? Mindegy...Isten veled!

Felrémlik néha-néha kedves arcod
Egy - egy borultas őszi alkonyon
A remény olcsó, a hit drága jószág:
Hogy élsz , remélem, hinni nem tudom.

Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
S sötéten leng az omladó falon,
Káprázó szemmel szinte-szinte látom,
Te nézel be hozzám az ablakon.

Te szólsz hozzám a zörrenő levélben,
Bús ködpalástban te jársz kedvesem,
Foszló árnyékod látom átsuhanni
A dérrel hintett, fáradt kerteken.

De lám, az ég oly szürke, szürke egyre
És nem idézi kérdő kék szemed...
Meghaltál? Élsz? Ki tudja, jobb talán így.
Barát voltál? Mindegy, Isten veled!