Csak azt látjuk, amit látni akarunk, és azt hisszük el, amit el akarunk hinni. Annyit hazudunk önmagunknak, hogy egy idő után magunk is elhisszük, hogy a hazugság az igazság. Addig tagadunk, amig meg sem látjuk az igazat, még akkor sem, ha ott van az orrunk előtt.
Néha a valóság a semmiből kerül mögénk, és csíp a fenekünkbe, és amikor a gát átszakad, csak úszni tudunk.
A szinlelés világa egy ketrec, és nem gubó.
Csak egy ideig ámithatjuk önmagunkat.
Fáradtak vagyunk, félünk..., a tagadás nem változtat az igazságon..., előbb vagy utóbb félre kell tennünk a tagadást és emelt fővel villámló szemmel nézni szembe a világgal.
Ha az ember folyton csak tagad a sok apró csepp őceánná dagad.
De vajon hogyan védekezzünk a fulladás ellen?
Néha a valóság a semmiből kerül mögénk, és csíp a fenekünkbe, és amikor a gát átszakad, csak úszni tudunk.
A szinlelés világa egy ketrec, és nem gubó.
Csak egy ideig ámithatjuk önmagunkat.
Fáradtak vagyunk, félünk..., a tagadás nem változtat az igazságon..., előbb vagy utóbb félre kell tennünk a tagadást és emelt fővel villámló szemmel nézni szembe a világgal.
Ha az ember folyton csak tagad a sok apró csepp őceánná dagad.
De vajon hogyan védekezzünk a fulladás ellen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése