Értetek

Őri István: Temetőben

.

Láttál őszi fákat?

eső-ázott rőt leveleket?

súlyos felhő-borított' eget?

hulltak cseppek arcodra?

letörölted őket,

vagy hagytad

hogy tieid legyenek?

mondtak valamit

ezek a cseppek?

vittek hozzád

erőt, fényt, szerelmet?

oda, ahol a madár se jár,

csak eső-ázott levelek,

semmibe néző szemek,

elmúlt életek...

.

Ott, ahol nincs mozdulat,

csak vergődő árnyak,

síró szél,

s vergődő gondolat:

"Én... mikor? s ő... miért?

egy élet, egy küzdelem

csak ennyit ért?..."

.

Erőtlen "Nem" válaszol,

a sáros föld lehúz,

s az apró halmok

bíztatón intenek feléd:

"Lásd, milyen egyszerű!

ennyi az egész

gyere, takarózz velünk,

nekünk gondtalan

az életünk,

hiszen nem is élünk,

nem szeretünk,

nem remélünk

ugye, milyen egyszerű!

gyere, takarózz velünk

alattunk

nincs szép gondolat,

sem keserű

nincsenek konfliktusok,

minden csupa derű,

mert nem is élünk

köztünk nincsenek

jók s rosszak,

buták és okosok,

csak sáros fűbe simuló

apró, holt kupacok..."

.

Mikor mindenki eltávozott,

egyedül maradtál

a dombok között,

vele, ki itt maradt,

s majd eggyé lesz velük,

ki már nem mozdul innen,

mert a sár-derűs

dombok alá költözött

itt állsz vele szemben,

mégsem láthatod,

mert szemedet homály fedi

itt állsz vele szemben,

s nem hallod őt,

mert füled süket a síri kiáltásra,

.

s ha felé nyúlsz,

nem nyúl feléd keze,

s ha perelsz is Istennel,

nem jön vissza élete

csak a cseppek

a fekete égből,

a tompa fények

a pára ködéből

és a föld szaga,

mely szívedbe markol,

mert benne érezni véled

az ő illatát

.

a fekete dombok feléd intenek...

.

még egyszer ránézel

a legújabbra,

a legszebbre,

az ázott - virág - díszesre,

szemed keresi,

ki már csak volt,

majd tétován megfordulsz,

megfogod a kezét a múltnak,

és elindultok ki,

a kapun át,

az élők közé

.

s közben néha vissza nézel,

hátha, mi volt, mégsem igaz,

hátha utánad jön,

kit ott hagytál a dombok alatt

s talán jön is,

de az est fénytelen fénye

betakarja az apró dombokat,

és sötét fátyolt borít

a világ szemére.

Szeretem ezt a verset, minden benne van, minden fájó érzés, gondolat..., kicsordul a könny tőle.