"Vannak napok, amikor az emberek ösztönös biztonsággal úgy élnek, mintha valamilyen hírt, üzenetet halottak volna, ami közvetlenül beleszól a személyes életbe – nem tudni, mi az, de a pillanat itt van, szaga van."
◙
"A háború, félelmes valóságában, váratlanul csapott le a falura. A több kilométeres, hosszú útvonal két oldalán elterülő falu házaiban e hetek alatt már kialakult bizonyos óvatos életrend: mindenki csukott ajtók mögött élt, eldugtuk az értéktárgyakat, az orosz látogatókat, a csellengő, átvonuló katonai csoportok lemaradottjait iparkodtunk élelemmel, udvarias szavakkal megszelídíteni. Most, egyik óráról a másikra, mint a jégeső, úgy csapott a falu életébe a beszállásolás.
◙
"Mindig a lényegeset, a közvetlent keresték. Délután érkeztek, estére már úgy megtelt a falu minden háza, minden szobája, mintha valamilyen keleti vihar porfellege borította volna be életünket.
◙
"Távozásuk után a lakás és a kert csatatér, vágóhíd és egy tönkrement gépgyár összképének egyvelegét mutatta. Itt egy kizsigerelt dízelmotor hevert, ott egy ökörfej... Déltájban meghallottuk, hogy a németek feladták Budát. Éjjel zsákokból batyut kötöztönk, és a következő hajnali pirkadatban elindultunk feleségemmel a húsz kilométeres útra, vissza a városba, megkeresni valamelyik pincében anyámat, testvéreim, barátaim, azt, ami a régi életből megmaradt. Amint közeledtünk a budai városnegyed felé, minden utcafordulónál megváltozott a kép: az ismerős táj alig felismerhető romtömeg volt. Mintha ásatások között haladnánk... Így vándoroltunk az oroszok nyomában, ismergettük a romok között a régi házakat. Az út szabad volt. Csak nem tudtuk még, hová vezet."
◙
"Fedelet kellett szerezni, ágyat, asztalt. Mint Robinson, amikor a hajótörés után egy hullám a szigetre vetette, én is tutajjal mentem vissza az elsüllyedt hajóhoz – kétkerekű taliga volt ez a tutaj -, hogy mentesem onnan, ami kell az élethez. Mindenki ezzel foglalkozott: a nagyvárosban éjjel-nappal túrták a romokat a lakások. Olyan volt ez, mint az állandósult szeméthordás, de olyan is, mint valamilyen torz honfoglalás. Az emberek büszkén újságolták, hogy a szemétdombon – néhány hát előtt a lakásuk volt ez a szemétdomb – megtalálták a régi állóórát vagy a fürdőkádat. Mások perzsaszőnyegeket találtak – nem is mindig a sajátjukat és nem is a saját lakásukban."
◙
"...a történelem mindig állókép, mert ami megtörtént, az halott."
◙
"...az ember […] egy marékra, kis szutykos bugyorra való apró titkok összessége. Ezeket a vacak kis titkokat őrzi görcsös-eszelős áhítattal, de kár őrizni ezt a titkokszatyrot, mert rövidesen – a halál pillanatában, néha már előbb is – kitetszik, hogy nem volt itt semmiféle Nagy Titok. Csupa hulladékos, apró titkaink voltak, melyeket meg is lehetett volna mutatni az embereknek, nem volt érdemes rejtegetni. A Szerep titkai. A Becsvágy, az Irigység, a Család titkai. A Szexus titkai...[...] Érdemes volt mindezt rejtegetni?...
Most azt hittem, a nagybetűs Történelemben megsemmisült a torz alak, aki eddig voltam. És akit vállalnom kellett, mert a gúnyrajz a valóságban „én” is voltam. És a gúnyrajz eltakarta azt, aki nem tudta, nem is merte megmutatni magát, hiszen az ember nemcsak „az”, aki, hanem – mindig – önmagának a karikatúrája is. A gúnyrajz nem humoros, derűs, hanem mindig keserű, komisz, bosszúálló. […] Végre az lehetek, aki vagyok. Így képzeltem, egy pillanatra. Szép, felejthetetlen pillanat volt... mint minden pillanat, amikor az ember felszabadultan, őszintén hazudik valakinek: saját magának vagy másnak. Még nem tudtam, hogy az ember soha nem szabadul meg teljesen attól a félreértéstől, ami személyével kapcsolatban alakot kap – nem szabadulhat meg, mert a „félreértés”-ben van igazság is, a gúnyrajz, amit a világ tükröz, éppen úgy „ő”, mint a „másik”, akiről egy életen át merevgörcsösen hallgatott."
◙
"Valamit keresetem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm lélegezzem. Ez hiányzott..."
◙
"Egy irodalmi mű nemcsak az, amit az író – (és a könyv) – mond, nem is az előadásmód, hanem elsőrendűen az atmoszféra, amely a könyvet körülveszik. Ebben az atmoszférában lesz a könyv „eleven” - máskülönben olyan, mint a légkör nélküli, kihűlt égitestek, melyek fénylenek, de nincs élet bennük. Ez az atmoszféra nem szűnik meg az író halálának pillanatában. Mint az élet valóságában, az irodalomban is vannak személyiségek, akik lassan halnak meg, és amikor meghaltak, még mindig maradt valami a lényükből, ami úgy nő ki a művük atmoszférájából, mit az a bizonyos hajzat és köröm a halottakból."
◙
"Ez a nemtörődömség intézményes volt..."
◙
"Nem tudott sírni, mint ahogy sok ember – amikor kiderül, hogy az életnek nincs semmiféle értelme – elfelejt sírni. Az emberek csak addig sírnak, sopánkodnak, amíg azt hiszik az életnek van valamilyen értelme."
◙
"Vannak helyzetek, amikor nincsen szó, amely válaszol."
◙
"(Lehet bízni az emberekben?... Igaz a pathei mathos, bölcsebbek leszünk a szenvedéstől? Vagy csak az öröm tanít?... A fájdalom csak őrjít vagy kegyetlenségre bíztat?... Nem tudom.)"
◙
"És egyszerre, meglepetésemre, hiányérzetet észleltem. Mint az aszmatikus, aki hirtelenében nem kap levegőt – hiányzott valami ezekből a képzetekből, mint az élmény az elfulladó lélegzetből: hiányzott az igazság. Mert mindenről, ami körülvett, kiderült ezen a napon (és a következő rövid években), hogy csak illúzió volt - …."
◙
"De az ostromot követő első években a gyűlölet úgy csapott ki, dögletes-perzselő leheletével, társalgás közben, az emberekből és az emberekre, mint mikor óvatlan gondtalansággal felnyitják egy pokolbeli túlfűtött katlan ajtaját. A gyűlölet, miért? Mert a másik túlélte. Mert nem szenvedett annyit és úgy, mint ő... Mert ő, aki szenvedett, nem kapott rögtön elégtételt. A gyűlölet, mert minden kevés, minden büntetés és minden elégtétel kevés. Mert a büntetés, amit ez a világ megérdemel, nem lehet eléggé kegyetlen. Mert a jóvátétel, amit valaki remélt, nem lehet eléggé dús és busás. Mert mások többet kaptak vagy raboltak. És aztán: a gyűlölet, mert nem találták a romok között – és később sem, amikor már eltakarították a romokat – azt, akit kerestek vagy ami után matattak. Kit kerestek igazában? […]
Mert mindenki visszavárt „valakit” - és az, akire vártak, nem jött vissza. Várták azt, aki számukra a legfontosabb volt, az egyetlen. Fontosabb volt, mint a lakás, a becsvágy, a szerep, a kéj, a vagyon, a bosszú: mindennél fontosabb volt, akit visszavártak. Mintha mindenkinek az életében lenne egyetlen társ – nem szülő, feleség, szerető, barát, hanem titokzatosan az egyetlen, akire a kromoszómák valamilyen biokémiai energiával felelnek -, és megértették, hogy az az egyetlen személy, aki talán gyerek volt, talán a szerető vagy a feleség, nincs többé. […] Nem volt kit visszavárni, mert az az egy, akire a pokol tornácán is gondoltak, akit a gyehennából is visszavártak, nem jött többé vissza, elpusztult a pokoljárás labirintjei között... Elpusztult akkor is, ha testi valóságában megmenekült mert aki túlélte a poklot és visszajött, már nem volt az, akit visszavártak.
Aki így csalódik, gyűlölni kezd. Anyák és gyerekek között, az első zokogás és ölelkezés után, elkövetkezett a pillanat, amikor megdöbbenten néztek egymás szemébe, és aztán másról kezdettek beszélni."
◙
"A kegyetlenséget nem lehet korhoz kötött tüneménynek látni – időfölötti, történelemfölötti jelenség."
◙
"Mi az emberi kegyetlenség igazi oka? Az „elfojtás”? […] Semmiféle más organizmus nem hajlandó a kegyetlenségre, csak az ember. A haláltudatból közvetkező pánik a kegyetlenség oka?...
Nem tudunk semmi; mind, akik élünk, halálraítéltek vagyunk, közömbös és sötét univerzumban kallódó, vakvéletlennel életre hívott halálraítéltek."
◙
"De a kegyetlenség olyan mákony, amivel nem tud betelni az, aki egyszer megízlelte. És a kegyetlenség adagjait állandóan fokozni kell, hogy kielégülést nyújtson – mint a morfin vagy heroin adagjait."
◙
"Az emberek szándékait, mozgató indulatait nem lehet kiismerni, hiszen legtöbbje – legtöbbször – maga sem tudja, miért cselekszik úgy, ahogy éppen cselekszik?..."
◙
"Öreg volt, kilúgozott belőle az élet minden illúziót..."
◙
"De hol volt ez a csillag? Nem láttam semmiféle útmutató jelet az égen sem, a földön sem. Mindennap sok minden „történt”... És egy napon megdöbbenten észleltem, hogy velem is „történik” valami: észrevettem, hogy unatkozom.
Az unalom nagy veszély. Erkölcstelen és életellenes. Addig soha életemben nem unatkoztam. Megéltem egy és mást, a magam módján. De az unalmat nem ismertem. Magamba néztem, aztán körülnéztem, csodálkoztam: mi történt?
Csak később értettem meg: unatkoztam, mert az állandósult gonoszság, a buta és csökönyös tisztességtelenség vett körül. Semmi nem olyan unalmas, mint a bűn. „Satan est pur” - írta Maritain. Igen. Sátán „tiszta”, mert nem hazudik: nem akar mást, csak a Bűnt. De a Bűn buta és unalmas."
◙
"Hol a helyem?"
◙
"Ahogy az ember nem „ismeri” soha a végzetes partnert: a párválasztás partnerét vagy a vér szerinti közelieket. Csak él közöttük, velük...És néha úgy múlik el az élet, hogy az együttélésből nem lesz igazi „ismerkedés”."
◙
"Műsoromat beszüntettem; fióknak írtam; […] tökéletes magányban, visszhang nélkül […]. Úgy éltem, mint akinek nincs már módja ahhoz, hogy valakihez beszéljen, de végre módja van, hogy valakikkel együtt hallgasson."
◙
"A végzet most közel volt, szemmel látható. Mi volt ez a végzet? A magányosság."
◙
"A magánytól senki nem lesz „jobb”. Nem igaz, hogy a magány „nemesít”. Inkább ridegebb lesz a magányos ember... de ugyanakkor erősebb is lesz. A magány végzet. De tud olyan erőforrásokat feltárni, amelyek az öncsaló derűlátás, hiú reménykedés időszakában ismeretlenek."
◙
"Erős emberek is hazudnak, önmaguknak és a világnak, amikor félnek...[...] Félni kezdett, hogy ebben a világban ő már nem „ő”, nem az, aki volt, mert elvesztett valamit."
◙
"Minden életben van valami, ami egyedülvaló. Amire az ember élethosszat készül, amit ápol farigcsál, ajnároz. Néha egy ember. Néha egy rögeszme."
◙
"Amikor a „válás” valóság lesz, ennek nincs nyoma rögtön a tudatban. Olyan, mint a nagyon erős áramütés, ami áthatol az idegrendszeren, az ütés pillanatában a szervezet nem érzékeli. Csak később eszmélünk, hogy valami végzetes és változhatatlan történt. Ilyenkor, egy pillanatra, elhomályosodik a tudat. Ez a „szemernyi téboly”. "
◙
"Van – ritkán – az életben egy állapot (idővel nem lehet mérni, néha csak pillanatok), amit Keresztes Szent János így nevez: „A Lélek Sötét Éjszakája”. […] Nem lehet szavakban elmondani, igen, utólagosan átérezni sem lehet. Az erők, amelyek eddig az életben egyensúlyt tartottak - a tudat, a tapasztalás, az „én” fegyelmező ereje -, megszűnnek hatni, az értelem és az ösztön kényszeregyezsége felborul. Ilyen a Sötét Éjszaka."
◙
"...azt mondja, háromféle testünk van, az egyik, amelyet mások látnak és ismernek, a másik, amit mi látunk és ismerünk, s a harmadik, a láthatatlan, ami a kívülről látható és érzékelhető test mögött sejtekből, fonalakból, millió és millió elmondhatatlanul bonyolult alkatrészből áll össze belső, viscerális testnek […]
Valahogy így van az „Én”-nel is: többféle „én” van; nemcsak a személyes tudatosság, nemcsak az Über-Ich, hanem egy, személyiségünktől független „Én”, akiről nem tudunk semmi bizonyosat, csak gyanítjuk, hogy végzetes pillanatokban megszólal és kimondja a döntést."
◙
"De mit akar mondani egy ember, amikor mániákusan írásban fejezi ki gondolatait? Mesélni akar? Vagy tanítani, Vagy csak szórakoztatni? Vagy meggyőzni és felrázni?... Mindezt akarja, - de talán valami mást is szeretne mondani ezzel a sok könyvvel. Az a bizonyos „itt van a nyelvem hegyén” derengett az öntudatomban. Bizonyos, hogy valami „mást” is akartam mondani, amikor írtam – nemcsak elmesélni egy történetet, hírül adni egy tapasztalást. (És szerettem volna megtudni valami „mást” is, amikor könyveket olvastam – de mit?)"
◙
"Ezért el kell innen menni valahová, ahol – talán – egy ideig lehetséges megélni a saját sorsomat. Mert itt már csak számadat vagyok egy kategóriában. "
◙
"Az éjszaka csendes volt. A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakában utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki. Ebben a pillanatban – életemben először – csakugyan félelmet éreztem. Megértettem, hogy szabad vagyok. Félni kezdtem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése