Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Nem látom be, miért lenne a vér köteléke egyben a szereteté is.”

„Hideg keménység lakott bennem ott, ahol az iránta érzett szeretetemnek kellett volna lennie; kemény és száraz volt a szívem, mint egy gyümölcsmag.”

„Nem mentegetőzöm. Fájdalmat akartam okozni neki. Igaz a régi közhely: a gyerekek kegyetlenek. Ha odavágnak, csapásuk biztosabban ér csontot, mint a felnőtté, mi pedig vad teremtések voltunk, és könyörtelenné váltunk, ha gyengeséget szimatoltunk. […] Magányosságom mohón ásított lelkem mélyén, szívem egyre sötétebb zugait tárta fel, és ha volt idő, amikor én is valami fájdalmas, ínséges kétségbeeséssel szerettem, addigra már távolságtartása, mellőzése, közönye emlékeivel keményítettem meg magma.”

„Olyan tisztán emlékszem rá, mint egy álomra, emléke színesebb és erőteljesebb, mint a többié, tökéletesen áttetsző a nyár homályos és bizonytalan eseményei között. Egyetlen nap erejéig hibátlanul összevágott minden, és életemben először nyugalmat éreztem, harmóniában éltem önmagammal és a világgal; olyan érzés töltött el, hogy ha akarnám, elérhetném: ez a tökéletes nap örökké tartson.”

„Azokban az időkben a hitet még nem szorította korlátok közé az ésszerűség vagy a valóság. Amit láttunk, azt valóságosnak tartottunk, és ha az, amit látunk, néha nevetésre ingerelte a felnőtteket, ki volt a megmondhatója, hogy az igazság?”

Van bennem még valami. Valami kemény és nem feltétlenül jó. Időnként még érzem: kemény és hideg, mint egy ökölbe szorított kézben rejtőző kő.

Amikor az ember nem tud aludni, a világ mintha apránként elillanna. A föld nincs egy vonalban a lábbal. A levegő mintha fényes, szúrós részecskék miriádjaival lenne tele. Úgy érezem, mintha önmagam egy részét elhagytam volna, de nem emlékszem hol.”

„Az asszony titkon egy szelíd szavú idegenről álmodozik, lelki szemei előtt látja is, egy férfiról, aki azon túl, amivé vált, olyannak látja, amilyen lehetett volna.”

„Fájdalmam mélyebb volt annál, semhogy szűnni nem akaró zsibbadtságon kívül mást is éreztem volna. Agyam, akár a folyó: felszínén sima és fényes, a mélyben dermesztően hideg.”

„A gyász sokféle formát ölthet: van, aki némán, mások dühösen, megint mások gyűlölködve siratnak. A bánat ritkán hozza ki az emberekből a legjobbat, […]”

„Olyan ez, mint ár ellen úszni. Kimerítő. Még a legerősebb embernek is fel kell adnia idővel a hiábavaló küzdelmet, hogy a folyó kivigye a partra. Haza.”

Nincsenek megjegyzések: