Glamour-napok letudva!

Mondanám, hogy többet soha, (nálam pöttyet elszakadt a cérna), de ez nem lenne igaz, ugyanis egy-két termék esetében 'megéri' végigszenvedni.
Konkrét terveim voltak, és szigorúan csak olyan dolgokat akartam beszerezni, amikre szükségem van, ez nagyjából sikerült is.
Amit nem sikerült beszerezni:
- cipő: a Tamaris-ban vééégre megtaláltam az 'álomcipőt', természetesen nem volt belőle már 35-ös. Rengetegen voltak, konkrétan leülni sem igen lehetett a próbához. A dobozok össze-vissza, abban a káoszban egyszerűen képtelenség volt bármit is megtalálni.
- Alverde szemöldökformázó: jó pár Dm-et megjártam, de csak a szőkéknek való változattal találkoztam.
- testszínű Triumph.
 
Nekem az összes cipő feltöri a lábam, függetlenül attól, hogy új-e vagy már régóta nyúzóm, de mióta rátaláltam ezekre az Essence zselés sarokvédőkre, öröm és boldogság van, lábmentők. Szeretem őket, tartósak, sokkal jobbak és feleannyiba kerülnek, mint a Scholl 'csodái'. Az egyetlen probléma, hogy nem minden felületen tapadnak meg tökéletesen, két balerinacipőm belseje, például szőrős anyagú, ezek felhúzásakor azért figyelni kell, hogy nem mozduljanak el, de azt követően tartják magukat. Nem utolsó sorban, picit csalni lehet vele a lábméreten (ami esetemben igen jó dolog:), ha lötyög vagy egy icipicit nagy a cipő, általában szokott segíteni.
Úgy örülök, hogy most sikerült feltankolni belőlük, konkrétan elhoztam az összeset a Müller-ből (bocsi:), sajnos nem igen szokták utántölteni, gyakran előfordult, hogy mikor kerestem üres polccal szembesültem.

A Dm 50%-os kuponjának hála beszereztem a pírósító utánpótlást, régóta kinéztem ezt a Manhattan Powder Rouge darabot, a színén sokat vacakoltam, végül a Fresh Peach árnyalat mellett döntöttem.
A kis ecset nem lesz a szívem csücske, de ha nincs kéznél más, megteszi.

Igazából egy vízálló szempillaspirál vétele volt tervbe véve, azonban ennek a hiper-szuper keféjú L'Oreal darabnak nem bírtam ellenállni.

A H&M kupont használtam még fel, jött egy hajgumi csomag, illetve ez a hajbavaló, valamint hét pár zokni, a pöttyösekért teljesen odavagyok:).

Így utólag visszanézve, azt gondolom, hogy borzasztó nagy a felhajtás a Galmour-napok körül, iszonyat tömeg volt mindenhol, sok helyen nem hogy próbálni, de még az állványhoz odaférni sem tudtam. Részemről továbbra is azt vallom, hogy ilyenkor, nem éri meg ruhát venni, hacsak nem s.o.s. darabról van szó.
A Dm-es, Müller-es kupon ellenben nagyon jól kihasználható, mondjuk én örültem volna egy Astor kuponnak is, ugyanis nekem ez a favorit márka.:)
 
Voltatok? Mit szereztetek be?
 

7 megjegyzés:

Vanity írta...

Egyetértek, kiábrándító a tumultus... :S

Voltam, nézz be a blogomra ha van kedved, 2 poszt is született a zsákmányokból. :D

hkorinna írta...

Látom, végül megvetted ezt a Manhattan pirosítót! :) Egyébként a tömeg tényleg kibírhatatlan volt, főleg a sorban állás a próba fülkékhez, majd a pénztárakhoz. :$

beautiful.lie írta...

Kívánságlistás darab volt:)

EVERYTHING HAS beauty írta...

A spirálról lehetne majd egy teszt? Engem nagyon érdekelne! :)

beautiful.lie írta...

Folyamatban van:)

~Csillám Lány~ írta...

Best Blog díjat kaptál tőlem!
Nézz be hozzám,ha át akarod venni. :)

beautiful.lie írta...

:) Köszönöm!