Halloween - igen vagy nem?

Nem rajongok különösebben az ünnepekért, sőt, mondhatni gyűlölöm őket, nyűgnek érezem, pedig minden közeledő ünnep alkalmával elhatározom, hogy az adott alkalom jobb lesz, sütök, díszítek és a többi, és a többi.
Sütni ugyan szoktam (mert szeretek:), de valahogy az egész elsikkad, és csak túl akarok lenni rajta, minden macera és fölösleges pénzkidobás nélkül.
Talán a Halloween az egyetlen olyan ünnep, amiről úgy gondolom, hogy tudnám élevezni, tetszik az, amiről szól, a hangulat, a díszek, az egész körítés. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez egy átvett 'ünnep', nem a magyar szokásból gyökerezik, de ettől még élvezhető.
A tökfaragás ugyan jó móka, de mivel elég drága a tök kilója, és a lakásban hamar megrohad, és hazacipelni sincs kedvem, így ezt én kihagyom.
Helyette találtam egy nagyon ötletes, könnyen kivitelezhető és olcsó megoldást. Szellemlámpások befőttes üvegből. :)
 
ZSENIÁLIS!!!
 
Én csak egy darab befőttes üveget találtam  itthon, viszont nutellás és kávés üveg akadt, úgyhogy azokat fogtam be. Még mullpólyára sem kellett költenem, mivel apunak lejárt az autóba való egészségügyi doboza, ami tele volt pólyával, szóval juppííí, a többi dolog pedig, (általában) fellelhető a lakásban, ami esetemben nem igaz, mivel nem találok egy fekete filcet, de még egy fekete tollat sem, hogy elkészítsem a szemeket :D, szóval ma még félkész állapotban vannak a szellemeim, de ha mindettől eltekintek akkor 0 forintból ki lehet hozni ezt a remek kis dekorációt.
 
Aztán lehet sütni ilyen cukiságokat:



Ezek a szellemek is könnyen elkészítehtőek, ezek a múmiák pedig félelmetesen laktatóak. :)

És ilyen finomságokat is be lehet szerezni:
 
Még bővíteni akartam ezt a bejegyzést, aztán ma leesett, hogy hát holnap Halloween..., no, jövőre majd (talán) hamarabb észbe kapok :)))
Ti készültök valamivel?

Nincsenek megjegyzések: