„Érzik, hogy odalett valami. A hatalmas test kiürült; puszta csontváz; elköltözött belőle a lélek, csak a helye látszik, semmi több. Olyan, mint a koponya, a szem gödre még megvan, de a tekintet már nincs.”
„Az ember értelmének, szokásainak és jellemének vannak bizonyos párhuzamosságai, amelyek folyamatosan fejlődnek, s akkor törnek meg, ha valami felborítja az életét.”
„Nem sejtette, ő, aki a homlokán hordta a szívét, aki nem ismert más törvényt, csak a természet józan szavát, aki hajlama szerint szabad folyást engedett a szenvedélyeinek, akiben soha nem gyülemlettek tóvá a heves indulatok, mert minden reggel újabb levezető csatornákat ásott nekik, nem sejtette, hogy milyen ádáz dühvel fortyog és tajtékzik az emberi szenvedélyek tengere, ha elrekesztik a lefolyását, nem sejtette, mint árad, mint duzzad, mint csap ki medréből, mint vájja ki a szívet, mint tör fel fojtott zokogásban és néma vergődésben, míg át nem szakítja a gátat, s új medret nem túr magának.”
„Amióta bezárták, se ébren nem volt, se nem aludt. Ebben a nyomorúságos pincelyukban éppúgy nem tudott különbséget tenni az ébrenlét és az álom, a révület és a valóság között, mint a nappal és az éjjel között. Kuszán, töredezetten, foszlányokban, zavarosan egybemosódott minden a fejében. Semmit sem érzett, semmit sem tudott, semmit sem gondolt már. Legföljebb révedezett. Soha ilyet, hogy egy élőlényt már előre így körülfogott volna a nemlét.
„Ám én a lelkemben hordom a börtönt, tél van benne, fagy, reménytelenség, a szívemben van a sötét éjszaka.”
„A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életű. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket”
„Ha a szivacs teleszívta magát, elzúghat fölött az egész óceán, egy csöpp nem sok, annyit se vesz magába többet.”
„Amit az ember rendbe szed – […] –, azt az élet szétszedheti.”
„Vannak az életnek zaklatott pillanatai, amikor azt se vennénk észre, ha körülöttünk összeomlana a föld; […]”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése