Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

„Senki nem gyújt gyertyát azért, hogy aztán az ajtó mögé zárja: a fény célja, hogy még több fényt gyűjtsön maga köré, hogy felnyissa a szemeket, hogy megmutassa a körülötte rejtőző csodákat.”

„Ha létezik vigasz a tragédiában, amikor elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk, akkor az nem más, mint a gondolat, hogy talán mégis jobb ez így.”

…senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nemcsak emberekre gondolok, hanem az eszményeinkre és az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot, mert eleve vesztésre vagyunk ítélve. A testünk tovább él, de a lelkünk előbb vagy utóbb mindenképpen elszenvedi a halálos döfést. Tökéletes bűntény: soha nem tudjuk kideríteni, ki ölte meg az örömünket, hol vannak a bűnösök, és miféle okok vezérelték őket.”

„Mire a történetem végére értem, már tisztábban láttam a helyzetemet: az életet, amit én választottam, abban a hitben, hogy a szerelem mindent legyőz. Csakhogy ez nem igaz: gyakran éppen hogy szakadékba sodor, azzal a súlyosbító körülménnyel, hogy általában a szeretteinket is magunkkal rántjuk.”

„Az írás nemcsak egy gondolat kifejezése, hanem az eltöprengés minden egyes szó jelentésén.”

„… a változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.”

Nincsenek megjegyzések: