Kuki Gallmann: Álom Afrikáról

„…és ez megtanított rá, hogy gyakran az apró dolgok teszik elviselhetővé a nagyokat.”

„Tizenkét éves korom óta vezettem naplót. Csaknem mindennap oldalakat töltöttem meg benyomásaimmal és érzéseimmel, tényekkel és eseményekkel. Szorgalmasan följegyeztem serdülő öntudatra ébredésem örömeit és kétségeit, a kérdéseket és a válaszokat. […] Az volt nekem a naplóm, ami másoknak talán a pszichiáterük: egészséges módon kiadhattam magamból a dolgokat, egyszerűen a nem ítélkező, kísértően üres papírlapra öntöttem mindent. […] Nem volt bennük semmi olyan titok, ami, ha kiderül, kellemetlenül érint, de mégis ami bennük áll, az csak nekem szól, a múltamról, mindazokról az emberekről és eseményekről, akik részesei.”

„Nem lehet továbblépni úgy, hogy az ember kapaszkodik a régibe.”

„Úgy vélem, az embernek soha nem szabad elvenni a gyereke kedvét, ha az igazán, tartósan érdeklődik valami iránt. Az érdeklődés szikráját olyan ritkán követi komoly eltökéltség, amely igazi szenvedéllyé virágzik ki, hogy a szülőnek hálásnak kell lennie érte, és lehetőség szerint segíteni.”

„Azt hiszem, van a fájdalomnak az valami küszöbe, amelyen túl áldott zsibbadtság lesz úrrá az emberen.”

„Van egy hasznuk az ilyen nagy tragédiáknak. Az ember rájön, hogy innen lejjebb már nem mehet, és két választása van. Maradhat a gödör fenekén, hozzászokhat a mélység kínzó paralíziséhez és minden létező módon – kábítószer, alkohol – próbálja tompítani azt az éles fájdalmat, amelyre önmagában nem képes gyógyírt találni. De dönthet úgy is, hogy ismét a felszínre emelkedik, és újra élni kezd. Ez a döntés tudatos erőfeszítést igényel, mert aktív választás, és csak akkor sikerülhet, ha az ember közvetlenül szembenéz a problémáival.eltökéltség kell hozzá, aminek alapján cselekszik az ember, és változást jelent. És ha sikerült fölemelkednie a felszínre, az ember megújult, maga mögött hagyta régi énjét, akár egy eldobott és immár használhatatlan bábot. Fel kell fedeznie, hogy képes repülni.”

„A legfontosabb, amit megtanulhatsz az életben, Kuki, hogy képes legyél egyedül boldogulni. Előbb-utóbb eljön az idő, amikor magadra maradsz. El kell tudnod viselni, meg kell lenned saját társaságodban.”

Nincsenek megjegyzések: