„Szellemünket ugyanis kétségtelenül sokkal erősebben meg tudják mozgatni az érzéki benyomások, mint a szóból eredők.”
„Van egy elméletem, mely szerint az olyan megtévesztést, amelynek mélyén nincs magasabb rendű igazság, amely nem egyéb puszta hazugságnál – tökéletlen és esetlen voltánál fogva akárki leleplezheti. Csak az a csalás számíthat sikerre és eleven hatásra az emberek közt, amely nem is csalás a szó szoros értelmében, hanem egy élő, de a valóság birodalmába egészen el nem érkezett igazságnak felruházása azokkal a külső jelekkel, melyekre szüksége van, hogy a világban elismerésre és méltánylásra tegyen szert.”
„Csakis az emberi kapcsolat két pólusán, ahol még vagy már nincsenek szavak, a nézésben és az ölelésben lelhető fel voltaképpen a boldogság, mert csak ezekben van föltétlen szabadság, titok és mélységes kíméletlenség. A két pólus között lehetséges mindennemű viszony és kapcsolat langyos és lagymatag, mert formaság és polgári konvenció határozza meg, tompítja és korlátozza. Itt a szó uralkodik, ez a halvány és hűvös közvetítő, a szelíd, mérsékletes erkölcsiség ez első megnyilvánulása, mely lényegében annyira idegen a természet forró és néma szférájától, hogy azt lehetne mondani, minden egyes szó már önmagában és mint ilyen már frázis.”
„Mert a szó ellensége a titokzatosságnak, és kegyetlenül leleplezi a közönségességet.”
„Ennek az elragadó lánynak roppantul különös és furcsán gyanakvó elképzelései voltak a szerelemről. Úgy rémlett, mintha vásott fiúk rosszalkodását látná benne, mintha a „szerelem” nevezetű bűnt kizárólag a férfinemnek tulajdonítaná, és azon a nézeten lenne, hogy a nőnek semmi köze hozzá, természettől fogva a legkevésbé hajlamos rá, s csak a fiatal férfiak igyekeznek állandóan belevinni, belecsábítani ebbe a garázda őrületbe, mégpedig kurizálással. […]
- […] És mit akar? Mit szeretne elérni olvadozó szavával és tekintetével? Valami kimondhatatlanul nevetséges, képtelen, gyerekesen gusztustalan dolgot. […] Azt akarja, egyezzem bele, hogy összeölelkezzünk, egyik ember átkarolja a másikat, akit a természet gondosan elválasztott és elkülönített tőle, s hogy maga a száját rászorítsa az enyémre, úgyhogy az orrlikaink keresztbe álljanak, és beleheljük egymás lélegzetét, ami nem más, mint utálatos illetlenség, de élvezetté facsarva az érzékiség által – tudom, így nevezik , és a szó az indiszkréció feneketlen mocsarát jelenti -; abba akarnak bennünket belecsábítani, hogy magunkkal együtt elveszítsük a fejünket, s hogy két erkölcsi lény emberevők módjára viselkedjen. Ide akar kilyukadni az udvarolgatással. […]
- […] Csupa mézesmázos széptevés, amivel a férfinép telebeszéli a fejünket, hogy berántson bennünket a maga kamaszos paráznaságába! Mert a maguk szerelme a bőrt keresi, a test csupasz bőrét, és az ajkak bőre mindenesetre nagyon gyöngéd, olyan gyöngéd, hogy alatta mindjárt a vér lüktet, innen az ajakpárok édes egymásra találása – ezek is mindenhová tolakszanak nagy gyöngédségükben, maguknak meg azon jár az eszük, hogy összefeküdjenek velünk meztelenül, hogy bőr a bőrrel összesimuljon, s minket megtanítsanak arra a képtelen élvezetre, ahogy egy szegény ember a másik ember testének párolgó felszínét szájjal-kézzel végigkóstolja, s nem szégyellik üzekedésük szánalmas nevetségességét, s nem gondolnak arra, ami rögtön elrontaná a játékukat […]”
„Lehet az ember kívül bárminő szép,
Belül csak rútság és büdösség.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése