Joanne Harris: Szederbor

„A bor beszél. {…} Millió hangon szólal meg. Megoldja a nyelvet, mélyen eltemetett titkokat hoz napvilágra, olyanokat, amelyekről talán nem is volt tudomásunk. Kiabál, őrjöng, suttog. Nagy tervekről, tragikus szerelmekről és iszonyatos árulásokról szónokol. Sikoltozva kacag. Magában kuncog. Önnön tükörképe előtt sír. Tovatűnt nyarakat és olyan emlékeket kelt életre, amelyeket jobb lenne elfelejteni. Minden üvegből más idők, más helyek könnyű illata lebben elő, […]”

„Nem sokra emlékezett; az élete mostanában egyre inkább ilyen volt – összemosódó napok sora, amelyeket alig különböztetett meg bármi is egymástól, mintha egy szappanopera epizódjai lennének, amelyeket megszokásból néz, noha a szereplők egyike sem érdekli.”

„Kitaláció volt, álom arról, ami történhetett volna, a varázslatos, rettenetes nyarak naiv rekonstrukciója. Értelmet adott annak, ami értelmetlen maradt. […] A csalás diadala volt, a furcsaságé a valóság fölött, a gyermekkor története, amilyennek titkon mind hisszük, de amelyben egyikünknek sem volt része. […] …a leggonoszabb hazugság: félig igaz, de hazug abban, ami igazán számít. A szív hazugsága.”

„Rossz évjárat volt ez a harag. Lelke egy részét örökre hidegen, a valósággal szemben közönyösen hagyta, fikciókba menekítette, amelyek abbéli igyekezetükben, hogy a tartalom hiányáért kárpótoljanak, egyre nagyratörőbbek lettek. Az évek múlásával megosztottsága fokozatosan elmélyült, valóságtól elszakadt énje keményebb, hidegebb és távolibb lett. Most úgy érezte, mintha valami ennek a keménységnek a legközepébe vágna, és a fájdalom olyan éles és váratlan volt, mint a bokájára csattanó rókacsapda, amelybe a konyhakertben belelépett.”

„Túl sok kutakodás többet nyit meg, mint amennyit szívesen megvizsgálna. És a haragja sem múlt el nyomtalanul. Ott lapult benne, mint egy szunnyadó mag, készen, hogy megfelelő körülmények között szárba szökkenjen.”

„Minden reggel úgy ébredt, hogy ma megváltozik az élete, de a változás nem következett be.”