"Az asszonyt, aki eltemeti a férjét, özvegyasszonynak nevezik, a férfit, aki egyedül marad felesége halála után, özvegyembernek. Egy gyerek szülők nélkül árva. De hogyan nevezzük egy meghalt gyerek apját és anyját?" (Hiányzó szó)
"Ha baj éri az embert, sohasem tudja pontosan, mivel néz szembe. Kénytelen sötétben tapogatózni. A rettegés falat von köré, akárhogy is próbál, azon nem láthat túl. Hogy a mögött mi van, csak hallomásból tudja. Ki nem próbált szavakból épül a fal: szavakból, melyek bizonytalanok a saját jelentésükben." (Halottjelentés)
"A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény." (Halottjelentés)
"Azt szokták mondani: az idő minden sebet begyógyít. De szerencsésebb volna így: az idő örökös visszatérés ugyanarra a dologra. Mint egy ismétlési feladat. Addig-addig ismételgetjük ugyanazt, míg elfelejtjük, milyen volt kezdetben." (Azonos ajtók)
"Folyton kiderül, hogy az általam kialakított élet érvényüket vesztett előfeltevéseken alapult, minduntalan vissza kell nyernem a hitemet (saját képességeimben, a kedvező végkimenetelben stb.). De hol találom? Hol találom, hol találták mindazok, akik eddig voltam?" (Megelőző életek)
"Lyukat hallgatunk a szavakból emelt falba, hogy levegőhöz jussunk." (Csöndben lenni)
"Ha elég veszteség ért, idővel a múlt azzá lesz, ami a jövő volt kezdetben: kéklő messzeség, amelybe álmodozva belefeledkezhetünk, látóhatár, amely mögött bármikor lehetséges a reményfutam, s ahol, hiába múlt el minden, egyszerűen mindig megmarad a talányos remény." (Mintha új volna)
"Egy emléknek térre van szüksége, hogy újra és újra létre jöhessen. De tudjon elrejtőzni is, olyan helyekre, ahová senki se kukkant be. Olyan szavakba, ahol nem is számít rájuk az ember. Egy emlék egyszer villanhat fel az emlékezetben. Egyetlen villanás! Azután egy hamis örökkévalóság fotójává merevedik az egész." (Amnézia)
"Van olyan érzés is, amelyik visszatartja a lélegzetét, és falfehéren kihuny, mivel mindenhol mélységek nyílnak meg körülötte, így legjobb, ha elhagyja a személyét és kővé dermed. Minden fagyott, olyan hideg lesz, és olyan nagy lesz a csönd. Olyan hideg, hogy egészen érzéketlenné válunk tőle. Olyan nagy a csönd, hogy kérdőjelként az ajkunkra fagy a lehelet. Már nem történik semmi, a "következő pillanat" örökké jéggé dermedt." (Minden fagyott)
"Ha baj éri az embert, sohasem tudja pontosan, mivel néz szembe. Kénytelen sötétben tapogatózni. A rettegés falat von köré, akárhogy is próbál, azon nem láthat túl. Hogy a mögött mi van, csak hallomásból tudja. Ki nem próbált szavakból épül a fal: szavakból, melyek bizonytalanok a saját jelentésükben." (Halottjelentés)
"A remény szívós valami. Levágod és újranő. Valami elvétetett, lezárult, megsemmisült, de a helyén újra kihajt a remény." (Halottjelentés)
"Azt szokták mondani: az idő minden sebet begyógyít. De szerencsésebb volna így: az idő örökös visszatérés ugyanarra a dologra. Mint egy ismétlési feladat. Addig-addig ismételgetjük ugyanazt, míg elfelejtjük, milyen volt kezdetben." (Azonos ajtók)
"Folyton kiderül, hogy az általam kialakított élet érvényüket vesztett előfeltevéseken alapult, minduntalan vissza kell nyernem a hitemet (saját képességeimben, a kedvező végkimenetelben stb.). De hol találom? Hol találom, hol találták mindazok, akik eddig voltam?" (Megelőző életek)
"Lyukat hallgatunk a szavakból emelt falba, hogy levegőhöz jussunk." (Csöndben lenni)
"Ha elég veszteség ért, idővel a múlt azzá lesz, ami a jövő volt kezdetben: kéklő messzeség, amelybe álmodozva belefeledkezhetünk, látóhatár, amely mögött bármikor lehetséges a reményfutam, s ahol, hiába múlt el minden, egyszerűen mindig megmarad a talányos remény." (Mintha új volna)
"Egy emléknek térre van szüksége, hogy újra és újra létre jöhessen. De tudjon elrejtőzni is, olyan helyekre, ahová senki se kukkant be. Olyan szavakba, ahol nem is számít rájuk az ember. Egy emlék egyszer villanhat fel az emlékezetben. Egyetlen villanás! Azután egy hamis örökkévalóság fotójává merevedik az egész." (Amnézia)
"Van olyan érzés is, amelyik visszatartja a lélegzetét, és falfehéren kihuny, mivel mindenhol mélységek nyílnak meg körülötte, így legjobb, ha elhagyja a személyét és kővé dermed. Minden fagyott, olyan hideg lesz, és olyan nagy lesz a csönd. Olyan hideg, hogy egészen érzéketlenné válunk tőle. Olyan nagy a csönd, hogy kérdőjelként az ajkunkra fagy a lehelet. Már nem történik semmi, a "következő pillanat" örökké jéggé dermedt." (Minden fagyott)
